A Linz következik

  • 2020.10.11. 14:07
  • Fehérvárav19

Vasárnap 17:30-tól a Black Wings 1992 együttese érkezik a Raktár utcába. A mérkőzést a Digi Sport élőben közvetíti.

A tabellakilencedik Hydro Fehérvár AV19 vasárnap a hetedik Linzet fogadja. A vendégek három ponttal állnak a mieink előtt. Az első két fordulóban előbb a Klagenfurtot, majd a Grazot múlták felül, majd ezt három vereség követte, a Bécs, a Villach és a Salzburg ellen. Ettől függetlenül pontgyáros játékosból nincs hiány a linzieknél, míg a hazaiaknál Toni Kähkönen hét ponttal áll a kanadai táblázaton, az osztrák együttesben Dragan Umicevic kilenc pontot gyűjtött az első öt fordulóban. 

A két gárda 65. összecsapásán az idén kinevezett Pierre Bealieu áll majd a Fekete Szárnyak kispadján. A szakember korábban az Innsbruck másodedzője is volt, így jól ismeri az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokot. „Fehérváron sosem egyszerű játszani. Ahogy a liga többi csapata is, remek kerettel rendelkeznek és fizikálisan is kitűnnek. Fontos, hogy 60 percen keresztül betartsuk azt, amit elterveztünk és megmutassuk a karakterünket a jégen. Szeretnénk megszerezni a lélektani előnyt és kihasználni a helyzeteket, csak így nyerhetjük meg a mérkőzést” - fogalmazott a vezetőedző.

A találkozó előtt Kiss Dávid mellett Sárpátki Tamás és Alex Petan mondták el , mire kell számítani a Linz elleni mérkőzésen.

A találkozót a Digi Sport élőben közvetíti, Magyarország területén kívül pedig sportstream.hu oldalon élőben nézhető.Az Ijabb Ocskay Gábor Jégcsarnokba való belépés szabályai változatlanok, nézőtéri korlátozás nélkül, néhány szabály betartásával látogathatók a mérkőzések.

  •  A Hydro Fehérvár AV19 mérkőzései a jelenleg hatályos szabályok alapján létszámkorlátozás nélkül látogathatók.
  • Az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok pénztárai 90 perccel a mérkőzés előtt nyitnak, a csarnokba való belépés 60 perccel a mérkőzés előtt engedélyezett.
  • Kérjük szurkolóinkat, jegyvásárláskor részesítsék előnyben az online vásárlási lehetőségeket.
  • Az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban a pályarendszabályokat ideiglenesen felülírva kötelező a maszk viselése a létesítményen belül, a mérkőzés teljes időtartama alatt.
  • A közösségi terekben a védőtávolság a létesítmény adottságai miatt részben tartható be, így az ott tartózkodás idején a szájat és orrot egyaránt eltakaró maszk viselése elvárt.
  • A mérkőzésekre kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató, magát egészségesnek érző szurkolók engedhető be. Éppen ezért a mérkőzésre való belépés előtt a csarnok előtti téren érintésmentes testhőmérséklet-ellenőrzést végzünk. A Magyar Jégkorong Szövetség „Egészségügyi óvintézkedések” dokumentumában foglaltak szerint azon személy esetében, akinek a testhőmérséklete meghaladja a 37,5 0C-t, meg kell tagadni a belépést.
  • Kérjük a mérkőzésre kilátogatókat, belépéskor használják a kihelyezett kézfertőtlenítőket és a létesítményben tartózkodás alatt tartsák be a köhögési és tüsszentési etikett szabályait.
  • Kérjük a szurkolókat, tartózkodjanak a hazai- és vendégcsapattal való bárminemű kontakttól a mérkőzés teljes időtartama alatt.
  • Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a létesítmény területére olajos magvakat (napraforgómag, tökmag, pisztácia, stb.) behozni, a hántolatlan termékeket a lelátón fogyasztani higiéniai okokból tilos!

Köszönjük, hogy a szabályok betartásával hozzájárul a mérkőzések biztonságos lebonyolításához!