A legjobban védekező együttesként vezetik a tabellát

  • 2018.11.21. 14:00
  • Fehérvárav19

Ificsapatunk mindkét múlt heti mérkőzését megnyerte, így továbbra is vezetik mind a magyar, mind az osztrák bajnokság tabelláját. A két találkozót Barabás Miklós másodedző, illetve Kovács István és Horváth Dominik értékelték.

Ificsapatunk eddig csupán egy mérkőzést veszített el az osztrák bajnokságban, a magyar tabellát pedig -egyedüliként a ligában- vereség nélkül vezetik. U18-asaink a legjobb emberhátrányos mutatóval rendelkeznek a külföldi pontversenyben, ezen kívül pedig a legjobb kapusteljesítmény is a fehérvári csapathoz köthető. A fehérvári ifjúsági gárda a hazai bajnokságban a legjobb emberelőny-kihasználással és a legmagasabb lövési hatékonysággal rendelkezik.
 
Barabás Miklós vezetőedző a következőket mondta el az Okanagan elleni mérkőzés után: „A szerdai meccsen a játék képével nem volt probléma, a helyzetkihasználás viszont nem jött össze. Sokat lőttünk kapura, többet, mint az ellenfél, de nem tudtuk belőni a helyzeteket, így kicsit görcsössé vált a játékunk. A harmadik harmadban viszont az ellenfél folyamatos nyomás alá helyezése meghozta a gyümölcsét és öt gólt tudtunk szerezni, amivel megnyertük a találkozó. Természetesen a helyzetkihasználáson javítani kell. Az utolsó húsz percben magasabb tempóra kapcsoltunk, ennek nyomán pedig már látni lehetett azt a játékstílust, amiben igazán jók vagyunk.”
 
Kovács István, a fehérvári együttes védője csapata első gólját szerezte ezen a mérkőzésen, ráadásul emberhátrányban. A fiatal játékos így vélekedett a találkozó után: „Szerdán hazai pályán fogadtuk az Okanagan Hockey Club Europe White csapatát. Az osztrák ligában már volt szerencsénk a klub erősebb formációjával, az OHE Red-del összemérni az erőnket. Azon a mérkőzésen sikerült egy góllal nyernünk. Talán ez volt az oka, hogy a papírforma szerint gyengébb csapatot egy kicsit félvállról vettük. Nagyon rosszul kezdtük a meccset, gyenge volt a helyzetkihasználásunk és pontatlan lövések jellemezték az első harmadot, mely hibákat az ellenfél góllal büntetett. Sajnos a második játékrészre sem sikerült ezeket javítanunk, összeszedettebbé tenni a játékunkat, így a vendégek újabb találattal növelték az előnyüket. Az utolsó szünetben az edzők instrukciókkal és lelkesítő beszéddel láttak el minket. A harmadik harmadban végre fordult a kocka, ötször sikerült az ellenfél hálójába találni. A meccs nagy tanulsága, hogy sosem szabad lebecsülni a riválisunkat, mindig törekedni kell a lehető legjobb teljesítmény nyújtására, mind egyénileg, mind pedig csapat szinten.”
 
Végeredmény: Fehérvár AV19 - Okanagan Hockey Club Europe "White" 5-2 (0-1, 0-1, 5-0)
Összeállítások:
Fehérvár AV19: Usnik – Szabó Z., Szakács, Roczanov, Kovács, Jábor, Kóger, Kokas, Szabó Cs., Ilic, Ambrus, Gál, Kis, Nochta, Lánczos, Parragi, Gájer, Csölle
Okanagan Hockey Club Europe "White": Kuzminov (Pozzera) – Inselkammer, Eschenberger, Mölls, Schramm, Vaerewyck, Lebedzeu, Forniciov, De bonilla, Terpinskiy, Mojzer, Noll, Cebrian, Atamanchuk, Dadie, Geifes, Venier
Gólszerzők: Kovács, Szabó Cs. Ilic, Szakács, Roczanov illetve Venier, Schramm


A szombati mérkőzésre hat pontért utaztak Győrbe az ifik, hiszen a mindkét bajnokságban induló csapatok számára az alapszakaszban nincs duplázás, egy meccs két pontvadászatban is számít. Barabás Miklós elmondta, könnyű ellenféllel találták szemben magukat, ezen felül pedig játékosai is mindent megtettek a győzelemért: „Győrbe három sorral utaztunk, nem vittünk most fiatalokat. Pár játékost kaptunk a juniorból és jól sikerült az összeállítás, mindegyik sor hozta a saját maga játékát, mindegyikük lőtt gólt. Ennek köszönhetően viszonylag sima mérkőzés volt, az ellenfél hozzáállása sem volt jó, a második számú kapusukkal kezdtek és kevesen voltak, így azt mondhatom, könnyű mérkőzést játszottunk.”
 
Horváth Dominik kora ellenére idén a juniorcsapat állandó tagja, így ebben a szezonban a Győr elleni mérkőzésen lépett jégre először az U18-ban. A fiatal hálóőr a következőket nyilatkozta a találkozó után: „Fontos volt a Győr elleni meccs, hiszen hat pontért játszottunk. Gyorsan megszereztük a vezetést, de sajnos az ellenfél kihasználta a kettős emberelőnyét és egyenlített. Ezután csapatunk ütemet váltott és sorra lőttük a gólokat, végül 8:2 arányban nyertünk, ezzel megszerezve a célul kitűzött pontokat. Örülök a győzelemnek és, hogy segíthettem ennek elérésében. Furcsa volt egy kicsit itt védeni, hiszen a juniorhoz szoktam és azt mondhatom, ez azért más, egy korosztállyal feljebb érezhetően más a tempó, ennek ellenére bízom benne, hogyha legközelebb is szükség lesz rám, segíteni tudok az ificsapatnak.”
 
Végeredmény: Győri Nemak-Dana ETO HC – Fehérvár AV19 2-8 (1-2, 1-4, 0-2)
Összeállítások:
Győri Nemak-Dana ETO HC: Róth (Orosz) – Szabó-Temple, Józsa, Székely, Németh, Erdőhelyi, Görbea, Seres, Láday, remete, Tarödi, Karda, Kóti, Madaras
Fehérvár AV19: Horváth D. (Pesti) – Szabó Z., Németh, Szakács, Roczanov, Kovács, Galusnyák, Kóger, Farkas, Szabó Cs., Gál, Kis, Nochta, Lánczos, Parragi, Csibi, Gájer, Csölle
Gólszerzők: Németh, Karda illetve Szabó Cs. (3), Szabó Z., Kiss, Galusnyák, Csölle, Roczanov

Az Okanagan "White" elleni mérkőzés galériája: