A Klagenfurt hatalmas pofont kapott Ljubljanában

  • 2011.10.23. 23:20
  • FehervárAV19
Csapatunk ugyan ezúttal szabadnapos volt, ennek ellenére az Erste Bank Eishockey Ligában tovább folytatódtak a küzdelmek. Nem mindennapi eredményekkel...
A legnagyobb „durranás” egyértelműen nagy riválisunk, az Olimpija Ljubljana 6-0-s győzelme az egyébként nagyszerű formában lévő Klagenfurt ellen. A mérkőzésen Taylor és Music egyaránt 2-2 gólt szerzett, de ennél is érdekesebb, hogy a szlovének kíméletlenül kihasználták az első két emberelőnyös helyzetüket, sőt, a harmadik góljukat emberhátrányból szerezték…
A Znojmo legutóbb parádés bravúrt hajtott végre, hiszen az éllovas Linz otthonában győztek a csehek 1-0-ra hosszabbítás után, s hogy az EBEL-ben bármilyen eredmény előfordulhat, jelzi: a Znojmo ezúttal hazai környezetben szenvedett 3-2-es vereséget a sereghajtó Villachtól. Igaz, Mitchell győztes találata ezúttal is a ráadásban született.
A Medvescak –Jesenice összecsapáson a tabella kilencedik és tizedik együttesen mérte össze az erejét, s ahogy az már csak ebben a fordulóban lenni szokott, némi meglepetésre ezúttal is a „hátrébb rangsorolt” gárda szerezte meg a győzelmet: Pusa 47. percben elért találatával kialakult a 0-1-es végeredmény.
A végére két papírforma-eredményt hagytunk: a tabellán a kezdés előtt három ponttal mögöttünk lévő Salzburg 4-2-re győzött Bécsben, s bő 25 perc elteltével már 4-0-ra vezettek a vendégek, akik a Ljubljanához hasonlóan kegyetlenül kihasználták a Vienna kisbüntetéseit, hiszen első három góljuk is emberelőnyös szituációból született.
A Linz sima, 4-1-es győzelmet aratott a Graz ellen, a liga legponterősebb játékosa, Oulette ezúttal is kitett magáért, miután két gólpasszal vette ki a részét csapata sikeréből.
Reméljük, a Graz kedden sem fog javítani – az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban…

AG