A Klagenfurt a következő ellenfél

  • 2018.09.21. 08:00
  • Fehérvárav19

Pénteken a Klagenfurt együttese érkezik a Raktár utcába az Erste Bank Eishockey Liga következő fordulójában. A mérkőzés 18:45-kor kezdődik az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban.

Mozgalmas hétvége előtt áll a magyar EBEL-együttes, hiszen pénteken a Klagenfurt, míg szombaton 17:30-tól az Innsbruck vendégeskedik Székesfehérváron. A Fehérvár AV19 csapatának eddigi mérlege egy győzelem és egy vereség az EBEL idei évadában. A hazai, Zágráb elleni győzelem után Bécsben 4-2-re kapott ki Hannu Järvenpää együttese, ám a vezetőedző bizakodó a folytatást illetően: „Két mérkőzés után egy győzelem és egy vereség a mérlegünk. Ezek alapján úgy látom, hogy ha kijavítjuk a védekezésünk apró hibáit és hasonló mentalitásban játszunk a következő mérkőzéseken, a szezon során az ilyen találkozókat meg fogjuk nyerni.”

A fehérvári gárdába a héten a tavaly még Dornbirnban játszó Michael Caruso személyében érkezett erősítés. Az AHL-es és EBEL-es tapasztalattal rendelkező védő, aki a Klagenfurt elleni mérkőzésen jégre is lép, negyedik szezonját kezdi az osztrák bázisú ligában. A Fehérvár AV19 csapatából sérülés miatt biztosan nem lép jégre a pénteki találkozón Eric Meland, Andrew Sarauer és Sárpátki Tamás.

A klagenfurtiak az előző szezonban a legjobb nyolcig jutottak az EBEL-ben, ahol a későbbi bajnok Bolzano búcsúztatta őket a negyeddöntőben. Utolsó felkészülési meccsükön a Zágrábbal találkoztak, akiket csak büntetőkkel tudtak felülmúlni. A bajnokságban eddig egy mérkőzést játszottak, ahol a Salzburgot otthonában 4-2-re sikerült legyőzniük. Idén új vezetőedző áll az osztrák csapat kispadján, Petri Matikainen személyében, aki tíz évig a finn elsőosztályban és három szezonon keresztül a KHL-ben trénerkedett. Thomas Hundertpfund, az együttes több, mint 500, a KAC-ban lejátszott EBEL-mérkőzéssel rendelkező támadója a következőket nyilatkozta a mérkőzés előtt: "Egyre jobban teljesítünk a jégen és jó úton haladunk. Pénteken Székesfehérváron akarjuk megtenni a következő lépést."

A fehérvári és az osztrák gárda eddig összesen 56 alkalommal találkozott tétmérkőzésen, ebből 23-szor a koronázóvárosiak bizonyultak jobbnak. Ugyanakkor nem termett sok babér a koronázóvárosiaknak az előző szezonban a Klagenfurt ellen, hiszen mind a négy találkozón a rekordbajnok bizonyult jobbnak ez elmúlt évadban. Kógerék utoljára 2016. december 30-án hagyhatták el győztesen a jeget a Klagenfurt ellenében, emellett pedig utoljára 167 játékperccel ezelőtt tudott fehérvári játékos a KAC kapujába lőni. Biztató előjel lehet azonban az, hogy míg a vendégek az emberelőnyeik ötven százalékát értékesítették, Hannu Järvenpää együttese öt fórból kétszer talált be, azaz negyven százalékos mutatóval rendelkezik, ami nagy előrelépés az előző évekhez képest. 

A találkozóról többkamerás élő közvetítés látható IDE KATTINTVA.

Videónkban Stipsicz Bence és Reisz Áron beszélnek az esélyekről.