A Győr a következő ellenfél

  • 2018.10.05. 16:00
  • Fehérvárav19
A Fehérvár AV19 ifjúsági csapata a Győr együttesét fogadja az osztrák bajnokság következő fordulójában. Az esélyekről Nagy András vezetőedző és Lánczos Patrik, az ifik védője beszélt.

A Győr együttese eddig pont nélkül áll az osztrák bajnokságban, a fehérvári fiatalok viszont minden mérkőzésüket megnyerték, hármat rendes játékidőben, kettőt pedig hosszabbításban.

Nagy András vezetőedző bizakodó a szombati mérkőzést illetően: „A héten a Győrt fogadjuk, véleményem szerint nem az erős együttesek közé tartoznak. Számomra most az a legfontosabb, hogy a játékosaink felépüljenek, azok, akik betegek voltak, vissza tudjanak állni az edzésmunkába. Készülünk, ahány játékossal csak tudunk, meglátjuk, hogy a hétvégére mindenki felépül-e. Szombaton valószínűleg ugyanazzal a csapattal állunk ki, mint múlt héten. Érzik a srácok, hogy keményen kell dolgozni és végre beleállnak a munkába. Ismerem az ellenfelet, nincs annyi jó képességű játékosuk. Nehéz az ilyen csapatok ellen játszani, de pont ellenük kell jól játszanunk, hogy megmutathassuk a különbséget.” Az ifik csütörtökön este magyar bajnoki mérkőzést játszottak a Dunaújváros ellen, ahol hétgólos győzelmet arattak. A szakember szerint az a legfontosabb, hogy minél többször betaláljanak az ellenfél kapujába, bármennyi is  a gólkülönbség. „Gólokat kell lőnünk, a múlt heti és a dunaújvárosi meccsen végre kiszakadt a gólzsák, így remélem, a Győr ellen is sok találatunk lesz. Nem állhatunk meg egy-két gólnál, menni kell tovább, de természetesen sok múlik a kapusokon, mind a mi oldalunkon, mind az ellenfélnél.”

Lánczos Patrik az együttes utóbbi két mérkőzésén egy-egy góllal járult hozzá csapata sikeréhez. A fiatal védőt arról kérdeztük, hogy hogyan készülnek a hétvégi mérkőzésre, emellett pedig beszélt a csapatról is. „Ezt a hetet száraz erőnléti edzéssel és jeges edzéssel kezdtük. A keddi napra pihenőt kapott a csapat, hiszen két mérkőzést játszunk a héten. Szerdán elkezdtük a felkészülést mind fizikálisan, mind mentálisan a csütörtöki dunaújvárosi meccsre, amit idegenben játszottunk. Sok kólt lőttünk, ami nagyon fontos, de a védelmünkön javítani kell. A hétvégén itthon lépünk jégre a győriek ellen.  Az egész csapat várja a mérkőzést, hiszen jó érzés hazai jégen játszani, megmutatni magunkat a saját csarnokunkban. Jól kijövünk egymással a csapatban, mindig jó a hangulat, sokat viccelődünk. Több új játékos került hozzánk az idei szezonban, szerencsére ők is hamar beilleszkedtek, és jól érzik magukat köztünk.”

Az ifjúsági csapat következő mérkőzését hazai jégen játssza a Győr együttese ellen. A találkozó október 6-án, szombaton 12:30-kor kezdődik az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban.