A Graz következik

  • 2018.02.04. 07:50
  • Fehérvárav19
A pénteki, Bolzanóban aratott győzelem után vasárnap már a Graz alakulatát fogadja a Fehérvár AV19. A magyar EBEL-csapatnak idén hazai jégen jól megy a 99ers ellen, így van ok a bizakodásra. 
Ebben a szezonban eddig négyszer találkozott egymással a Fehérvár AV19 és a Graz 99ers, és mind a négy alkalommal az otthon játszó gárda örülhetett: a stájerek egyszer 5-2-re, egyszer pedig 7-2-re nyertek hazai jégen, míg a fehérváriak 3-2-vel és 5-1-gyel küldték haza az osztrákokat. Utóbbi az eddigi egyetlen hazai sikere ebben a naptári évben Hannu Järvenpää gárdájának.
A graziak 3-1-es vereséggel kezdték a középszakaszt, a Villach fogott ki rajtuk, így Doug Mason legénysége lecsúszott az alsóház második helyéről.
A karintiaiak fegyelmezetten játszottak 99ers ellen, mindössze két perc kiállítást szedtek össze, a Graz így nem tudott építeni emberelőnyös játékára, ez pedig a fehérváriak számára is fontos lehet vasárnap: „A Graziak nagyon gyorsan lendülnek át védekezésből támadásba. Ha korongot veszítünk a támadóharmadban, akkor bizony sietnünk kell vissza a saját kapunk felé. Gyors hokit játszanak, de ha ezt tudjuk kezelni, akkor jók az esélyeink. Emellett természetesen a kiállítások elkerülésére is oda kell majd figyelnünk, hiszen ellenfelünknek nagyszerű a fórjátéka” - mondta Hannu Järvenpää, aki a csapattal együtt szombaton reggel ért haza Bolzanóból, ahol 2-1-es sikert könyvelhetett el a gárda, aminek köszönhetően a magyar alakulat maga mögé utasította a tabellán a Doug Mason csapatát: "Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megnyerjük a székesfehérvári mérkőzést” - adta ki az ukázt a kanadai vezetőedző.
A hazaiktól továbbra is hiányzik majd Jonathan Harty és Szirányi Bence, Eric Meland azonban bemutatkozhat majd az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok közönségének.
A mérkőzés 17:45-kor kezdődik, és a tervek szerint az M4 Sport élőben közvetíti.

Az alábbi videóban Hannu Järvenpää, vezetőedző, valamint Erdély Csanád és Kóger Dániel beszélnek az aktuális ellenfélről.

Középszakasz