A Debrecen a következő ellenfél

  • 2019.01.10. 18:00
  • Fehérvárav19

Ifjúsági csapatunk hazai mérkőzéssel folytatja az osztrák bajnokságban való szereplést. Barabás Miklós és Kovács István mondták el várakozásaikat.

A Master Round következő körében a Debrecen látogat Székesfehérvárra. Barabás Miklós másodedző a következőket mondta el a találkozó előtt: „Szeptemberben játszottunk velük utoljára, akkor hosszabbításban tudtuk megszerezni a győzelmet, bár az még nagyon a szezon elején volt. Valószínűleg azóta ők is erősödtek, belerázódtak a ligába, egy-két játékosuk pedig kiemelkedő statisztikával bír. Reméljük, jó meccset fogunk játszani és győzni tudunk hazai pályán.”

A Fehérvár AV19 U18-as csapata alapszakasz-győztesként jutott a Master Roundba, így már biztos rájátszást érő helyen folytatják a szereplést. A koronázóvárosiak rendelkeznek a liga legjobb emberhátrányos védekezésével és a harmadik legjobb emberelőny-kihasználással, igaz, ebben a statisztikában a szombati ellenfél megelőzi őket. A Debrecen egyéni teljesítmények terén sem panaszkodhat, hiszen a bajnokság harmadik legponterősebb játékosa is náluk szerepel.
Kovács István, ifjúsági csapatunk támadója bizakodóan tekint az előttük álló mérkőzésre: „A hét folyamán számos jeges és száraz edzésen vett részt a csapat. Az alapszakaszt mind a két bajnokságban megnyertük, ennek ellenére továbbra is a tőlünk telhető legjobb teljesítményt szeretnénk nyújtani. A Master Round második mérkőzésén a Debrecen együttesét fogadjuk hazai pályán, az esélyeink teljesen reálisak a győzelemre és természetesen a három pont megszerzése a cél.”

U18-asaink Debrecen elleni mérkőzése 2019. január 12-én, szombaton 14:30-kor kezdődik az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban.