A csapat megérkezett Csíkszeredába

  • 2009.02.24. 19:38
  • FehervárAV19

Az Alba Volán csapata a héten Csíkszeredában játszik egy-egy mérkőzést a HC és az SC Csíkszereda csapatával, a helyi hoki alapításának 80 éves évfordulója alkalmából. A helyszínről jelentjük.

Az Alba Volán EBEL-kerete reggel fél kilenckor startolt a székesfehérvári jégcsarnok elől. A játékosok és a sajtó munkatársai egy diszkont légitársaság járatával repültek Marosvásárhelyig, majd onnan autóbusszal utaztak tovább Csíkszereda városába.

Akik - köztük jelen sor gépelője - tartanak a repüléstől, hamar megnyugodhattak, hiszen mindössze háromnegyed óra izgalommentes felhők fölötti siklás után puhán landolt a gép a betonon. Három óra buszút következett, majd pedig a szállások elfoglalása. Esti program gyanánt vacsora, majd a derbi, vagyis az SC-HC rangadó megtekintése várt a fiúkra. Szerdán viszont már kemény munka következik: délelőtt edzés, este pedig a fellépés a keddi mérkőzés vesztese ellen.

Tartsanak velünk, hiszen rendszeresen tudósítunk a csapat szeredai túrájáról.