A Cápák otthonában javíthatnak

  • 2019.11.26. 08:00
  • Fehérvárav19

A Hydro Fehérvár AV19 kedden az Innsbruck otthonában lép jégre.

A kedden, 19:15-kor kezdődő találkozó előtt már hétfőn megérkezett Innsbruckba a fehérvári együttes. Hannu Järvenpää tanítványai a vasárnapi, Znojmo elleni mérkőzés után nem utaztak haza, az éjszakát a cseh városban töltötték, majd egy átmozgató edzést követően indultak útnak Tirolba.

Egyik csapat sincs jó formában az elmúlt öt forduló alapján – a hazaiak hat, míg a fehérváriak három ponttal gyarapodtak. Az Innsbruck a éppen Kógeréket gyűrte le november elején hazai pályán, majd a Bolzano és a Linz elleni vereséget egy Klagenfurt elleni győzelem követett, pénteken pedig éppen Lammersék ellen szerezte első hazai győzelmét a sereghajtó Dornbirn. Hannu Järvenpää együttese ezzel szemben a Villach ellen szerzett pontot hosszabbításban, majd a Bolzano elleni kétgólos vereség után a Dornbirn ellen győztek idegenben. Hazai pályán pénteken pedig a Salzburg ellen, majd szintén idegenben a Znojmo ellenében sem jött össze a pontszerzés. Ugyanakkor a hazai tabellán sem áll fényesen a tiroli együttes: tíz találkozóból mindössze 13 pontot értek el otthon.

Éppen ezért most lázas elemzés és újratervezés folyik a Cápák háza táján – legalábbis erről számol be az osztrákok honlapja. Rob Pallin, az Innsbruck vezetőedzője úgy látja, hiányzik az állandóság csapata játékából: „A tavalyi bajnok elleni sikert követően katasztrofális teljesítményt nyújtottunk a tabellautolsó ellenében. Ezen nehéz túltenni magunkat. A nyavalygás azonban most nem segít. Túl vagyunk az alapszakasz felén és összességében az elvárásaink alatt teljesítettünk, ehhez nem kell túl sokat elemezni. De most újra kell szerveznünk magunkat, mert a bajnokság első szakaszának második fele után, amennyiben képesek leszünk pontokat szerezni, jó helyzetben várhatjuk a középszakaszt. A bónuszpontok száma különösen fontos lehet” – nyilatkozta az amerikai tréner. Az újraszervezésben Scott Darling, a Chicago Blackhawks együttesével 2015-ben Stanley-kupát nyert kapus érkezése kulcsfontosságú lehet, bár azt is meg kell jegyezni, hogy az amerikai hálóőr a Klagenfurt ellen mutatott 94,6 százalékos védési hatékonyságát nem tudta megismételni a Dornbirn ellen.

Jelenleg azonban mindkét csapatnak ugyanolyan fontos a pontszerzés a keddi találkozón, hiszen a két gárdát mindössze egy pont választja el egymástól, így igazi hatpontos összecsapásra van kilátás. Daniel Wachter úgy véli, a tabellaszomszédok elleni jó teljesítmény elengedhetetlen a feljebb lépéshez: „Nem keresünk kifogásokat. A közvetlen riválisaink ellen kell jól teljesítenünk. Ha a védekezünk rendben lesz, és csapatként dolgozunk a jégen, a magyarok ellen győztesen hagyjuk el a jeget.”

Nem teljes kerettel áll ki azonban az Innsbruck csapatunk ellen, Tyler Spurgeon és Florian Pedevilla sérülés miatt maradnak ki, Ondrej Sedivy játéka pedig kérdéses. Lesznek hiányzók vendégoldalon is, Scott Timmins kisebb sérülés miatt nem utazott a hétvégi túrára, Szabó Krisztián rehabilitációja pedig nemrég ért véget, rá a Fehérvári Titánokban számított Kiss Dávid vezetőedző a Gyergyószentmiklós elleni találkozón.

A kedden, 19:15-kor kezdődő Innsbruck elleni találkozó előtt Mihály Ákos góljáról beszélt, Hannu Järvenpää pedig az ellenfélről és az előttük álló feladatról mondta el gondolatait.