10 csapatos interliga a Steaua Bucuresti részvételével

  • 2008.07.18. 20:42
  • FehervárAV19

A végső határidő letelte előtt néhány órával a Steaua Bucuresti jelezte részvételi szándékát a magyar bajnokságban, így talán kijelenthető, hogy elhárultak az akadályok a tíz csapatos interliga létrejötte előtt. Most már a névadó szponzoron a sor...

A Magyar Jégkorong Szövetségbe határidőig megérkezett Gheorghe Boroi, a Steaua klubelnökének a válasza, miszerint a romániai együttes részt kíván venni a magyar pontvadászatban, hiszen elfogadják a feltételeket.

Azt már Kovács Zoltán, a szövetség főtitkára jegyezte meg, hogy ezek után bármely csapat visszalépése komoly pénzbüntetést von maga után.

Jelenleg tehát úgy fest, hogy szeptember elején elkezdődhet az interliga tíz csapat részvételével.

Amit pedig a bajnokság lebonyolításáról tudni érdemes, a tervek szerint az alapszakaszban négy forduló lesz, majd a rájátszásba az első négy csapat vesz részt január közepétől. Az elődöntőben - az alapszakasz győztese a negyedikkel, a második a harmadikkal - két nyert mérkőzésig tart a harc, a döntőben viszont három győzelem kell a végső sikerhez.

AG
www.sporthirado.hu