Válogatott hátvéd Székesfehérváron

  • 2016.06.06. 18:00
  • Fehérvárav19
Kalvin Sagert egyéves megállapodást kötött klubunkkal.

A kanadai születésű, 29 éves hátvéd a MOL Liga-győztes DVTK Jegesmedvék csapatából érkezik Székesfehérvárra. Sagert a 2015/2016-os szezonban megkapta a magyar állampolgárságot is és bekerült a jégkorong-válogatott elit világbajnokságon szereplő keretébe.
A 189 cm magas, 100 kg súlyú kőkemény védő a pontok termeléséből is kivette a részét a Magyarországon eddig eltöltött két éve alatt, első szezonjában 48 mérkőzésen 29 pontot, a 2015/2016-os szezonban pedig 53 mérkőzésen 51 pontot szerzett.
Sagert a döntés hátteréről elmondta, mindig is várta, hogy Székesfehérváron játszhasson: „Két sikeres éven vagyok túl Miskolcon és az ott eltöltött évek alatt azért dolgoztam, hogy magasabb ligákban is kipróbálhassam magam. Élvezem a magyarországi életet és szeretek itt játszani. Mindig is vágytam arra, hogy Székesfehérváron játszhassak a kitűnő szurkolóik előtt, így nem volt nehéz a döntés. Úgy érzem, a védelem egy stabil pontja lehetek a csapatban. Két bajnoki címmel a hátam mögött vezéregyéniség szeretnék lenni a csapatban és helyt állni minden szerepben, amit az edzői stáb nekem szán."

Újdonsült védőnket arról is megkérdeztük, hogy készül fel élete első EBEL-szezonjára: „Most költöztem Edmontonba és Jesse Dudassal készülök. Minden héten 8 alkalommal edzünk szárazon és 2-3 alkalommal jégen, nagyon intenzív a programunk, így kemény nyárra számítok. Idén új szakemberrel készülünk, az edzőm a gyorsaságra és a képességfejlesztésre helyezi a hangsúlyt idén, így nagyon várom, hogy alakul majd a nyár.”


Kalvin Sagert 2014-ben érkezett Magyarországra, ám EBEL-csapatunkkal csak a Magyar Kupa döntőjében találkozott (csapatunk 2015-ben és 2016-ban is a miskolciakkal játszotta a döntőt), így kíváncsiak voltunk arra is, mi mindent tud csapatunkról és az EBEL-ről: „Az elmúlt két évben játszottam a csapat ellen a Magyar Kupa döntőjében és megnéztem pár mérkőzést a tévében is. Stabil védekezésre van szükség a ligában és gyorsan el kell juttatni a korongot a támadókhoz. Ebben szeretnék a leginkább segíteni a csapatnak. Fontos ezenkívül, hogy a védők is együtt éljenek a támadásokkal és az ellenfél kapuja előtt is segítsék a csapatot. A legfontosabb cél azonban az, hogy estéről estére megnehezítsük az ellenfeleink dolgát. A pálya és a szurkolók is hozzájárulnak ehhez, hiszen nagyon nehéz vendégként Székesfehérváron játszani. Szeretnék meglepetést okozni és nagyon várom, hogy segítsek a csapatnak playoffba kerülni.”

(Photo by Minas Panagiotakis/HHOF-IIHF Images)