Tyler Dietrich: "Repülőrajtot vettünk"

  • 2016.02.20. 21:27
  • Kiss Csaba
A negyeddöntő második mérkőzését követően a két edző értékelte honlapunknak a látottakat - természetesen eltérő kedélyállapotban.

Mestermérleg, Tyler Dietrich: Repülőrajtot vettünk, bíztam a jó kezdésben, de a fiúk még annál is jobbak voltak az elején, mint azt vártam. A motorunk összes hengerében remek volt az égés, sikerült többször is a kapuba találnunk. Ez a szurkolóknak is köszönhető, akik nagy létszámban és jelentős hangerővel buzdítottak minket. Önbizalmat szereztünk a meccs elején, erre építhettünk a folytatásban. A második harmadban aztán kicsit túlcifráztuk a játékot, eltávolodtunk attól az egyszerű játéktól, ami sikeressé tesz minket. Az eredménnyel összességében elégedett vagyok.

Hamarosan kezdődik az elődöntő. Hogyan készül a csapat a feladatra?

Most a pihenés lesz a legfontosabb jópár játékosunk számára, mert elképesztő meccsterhelést kaptak. A regenerálódás kulcsfontosságú lesz. Ezután azonban kezdődik máris a felkészülésünk az elődöntőre, elemezzük az ellenfelet és átgondoljuk, hogyan lehetünk sikeresek ellenük.

A folytatásban tervez-e változást abban, hogy kikre számít az EBEL-csapatból?

Ami a lejátszást illeti, eddig a döntés vezérelve az volt, hogy kik illeszkednek a legjobban a rendszerünkbe. Most alkalmunk nyílik, hogy újra átgondoljuk a kérdést. A válogatott játékosoknak szükségük lehet a meccsterhelésre, de a végső döntés az alapján fog megszületni, hogy a csapatunknak mi a legjobb. A fő szempont, hogy kiknek van a legnagyobb hozzáadott értéke a csapatunkhoz, nem pedig, hogy kik a legnevesebb játékosok. Arról nem is szólva, hogy az eddig remeklő játékosaink közül igen nehéz lenne bárkit kihagyni. Megfontolt döntést fogunk hozni.


Mestermérleg, Greg Lindqvist: Pocsékul kezdtünk, borzalmasan játszottunk az első harmadban. Utána feljavultunk, visszajöttünk a meccsbe. Akadtak lehetőségeink az egyenlítésre is, de komoly hibákat vétettünk, amelyekből az ellenfél újra növelni tudta az előnyét. Az ötödik gól után pedig elment a hajó. A harmadik harmad elején tettünk egy újabb kísérletet arra, hogy felzárkózzunk, de hiányzott ehhez már az erő. A Fehérvár AV19 volt a jobbik csapat, sok sikert kívánunk nekik az elődöntőben.