Nagy András: „Az a jó játékos, aki keményen dolgozik”

  • 2019.10.07. 18:00
  • Fehérvárav19
Ifjúsági csapatunk számára befejeződött az osztrák bajnokság kvalifikációja, az utolsó két mérkőzésről Nagy András vezetőedzővel beszélgettünk.

U18-as csapatunk első helyen végzett saját csoportjában és kilenc mérkőzésből mindössze egy alkalommal szenvedtek vereséget. A Vasas elleni hazai, vendéggyőzelemmel végződő találkozót követően Nagy András vezetőedző a következőket mondta el: „Igazából ez volt az első olyan meccs a szezonban, amikor azt éreztem, hogy a srácok minden mindegy alapon mentek ki a jégre. Voltak hiányzóink is, de nem ezzel volt a baj. Zsinórban játszottunk kilenc meccset, mindegyiken győztünk és ezek közül csak egy volt szoros, a MAC elleni találkozón bármi lehetett volna. Kicsit azt éreztem, hogy a srácok hátradőltek, de elmondtam nekik, hogy nem elég, hogy lövünk hatvan lövésből hét-nyolc gólt, a hatékonyságunkon javítani kell, az odafigyelés és a koncentráció kulcsfontosságú. Emellett volt ennek a mérkőzésnek egy másik oldala, tudatosan megkevertük a sorokat. Szerettem volna látni, hogyha kimozdítjuk a játékosokat a komfortzónájukból és a megszokottból, a „barátok”, rég összeszokott sortársak mellől, akkor mire képesek. A jövőre nézve nem mindegy, hogy egy játékos csak egy sorban, bizonyos emberekkel tud-e játszani, vagy komplex jégkorongozó lesz belőle, aki bárhol, bármilyen helyzetben meg tudja állni a helyét. Két harmadon keresztül mentünk, hiszen egyénileg nem gyengék a srácok, nem ügyetlen társaság, de nem jöttek a gólok. A harmadik harmadban visszaállítottuk az eredeti sorokat, onnantól fölényben játszottunk. Kellett a pofon, időben jött, hiszen nem kavart bele semmibe, azonban lehet, hogy egy kicsit felrázta a srácokat, hogy érezzék, nem nyerték még meg a bajnokságot. Ez javítható, azon kell dolgozni, hogy mindenki megtalálja a helyét a csapaton belül, de ne csak egy helyen, hanem több fronton is bevethető legyen. Gyerekekről beszélek, így természetesen nem haragszom rájuk a vereség miatt, egyrészt mert egy kicsit én is benne voltam a tudatos összeállítás-változtatással. Másrészt hat nap alatt négy meccset játszottunk úgy, hogy egyszer Znojmoba, egyszer pedig Debrecenbe utaztunk, ez még egy profi csapatnak is megterhelő lenne, pláne olyan gyerekeknek, akik iskolába és edzésre járnak és itt is, ott is helyt kell állniuk. Ez benne van a pakliban, tanulni kell belőle, levonni a pozitív dolgokat és dolgozni tovább.”

Végeredmény: Fehérvár AV19 – Vasas SC 1-2 (0-1, 0-1, 1-0)
Összeállítások:
Fehérvár AV19: Ollári (Oláh) – Farkas B., Dolinar, Hakfelner, Kaibás, Szakács, Dézsi, Jábor, Kiss, Birkás, Farkas I., Szabó B., Bajkó, Ambrus, Fodor, Hamrák, Deák, Molnár, Csiszer, Alapi, Szabó D.
Vasas SC: Remete (Balázs) – Csajbók, Matusek, Gál, Hajdu, Borsos, Horácskó, Hladony, Deák, Bulcsú, Nyitrai, Gruff, Halász, Horváth, Ferencz, Keller, Kadarkuti, Németh, Kovács, Bayer, Kucsma
Gólszerzők: Kaibás illetve Gál, Horácskó


Az osztrák bajnokság kvalifikációjának utolsó mérkőzésére az FTC érkezett Székesfehérvárra, ahol a várakozásoknak megfelelően hazai győzelem született. A szakember ennek ellenére nem volt teljesen elégedett csapatával és a jégen látottakkal: „A Fradi ellen az első sor pihenőt kapott, ennek az volt a lényege, hogy lássuk, azok a játékkosok, akik keveset játszottak eddig ebben a szezonban, ilyen helyzetben, amikor mélyvízbe dobjuk őket és rajtuk múlik az eredmény és a játék, mire képesek. Láttunk érdekes dolgokat, ezeknek a srácoknak még sokat kell tanulni és keményen kell dolgozni. Minden alkalommal elmondom a srácoknak, hogy nekem nem feltétlenül az a jó játékos, aki a gólokat lövi, hanem az, aki dolgozik. Kivágtuk a klipeket a mérkőzésből, ki fogjuk elemezni ezeket a szituációkat, egyesével, egyénenként és kijavítjuk a hibáinkat.”

Végeredmény: Fehérvár AV19 – Ferencvárosi TC 11-0 (5-0, 1-0, 5-0)
Összeállítások:
Fehérvár AV19: Oláh (Ollári) – Farkas, Hakfelner, Kaibás, Dézsi, Jábor, Kiss, Birkás, Szabó B., Bajkó, Szabó P., Hamrák, Keceli-Mészáros, Fekete, Deák, Alapi, Szabó D.
Ferencvárosi TC: Földes (Herceg) – Susán, Tamás, Vadócz, Cserepes, Nagy, Orbán, Tóth, Papp, Lukáts, Pella, Pekár, Demény, Krassó, Ábrahám
Gólszerzők: Alapi (2), Dézsi, Kaibás (3), Jábor (2), Kiss, Hamrák, Hakfelner