Kóger István: "Két lőtt góllal nem tudtuk ezt a meccset behúzni"

  • 2017.01.02. 20:48
  • Fehérvárav19
A Dunaújváros ellen 2-3-ra elveszített mérkőzés után a két vezetőedző értékelt.

Mestermérleg, Kóger István: „Sajnos az első harmadban nem játszottunk igazán jól, két nagyon buta gólt kaptunk. Egy egyéni hibával egy az egy ellen megfűzték a játékosunkat, utána pedig láttuk, hogy az ellenfél kiugrásokra játszik, mégis lehetőséget adtak arra a hátvédeink, hogy szólóban menjen a dunaújvárosi játékos. Tehát a két gól nem kikényszerített hibából adódott, hanem egyéni fegyelmezetlenségekből. Aztán Szabó Krisztián 5 perc plusz végleges kiállításából csak egy gólt kaptunk, de az az egy gól eldöntötte a mérkőzést. Hiába tudtunk utána közelebb kerülni, két lőtt góllal már nem tudtuk ezt a meccset behúzni. Sajnálom, mert nagyon sok energiát fektettünk ebbe a mérkőzésbe, esetenként jól is játszottunk, de mégis az ellenfélé a három pont. Megyünk tovább!”

Mestermérleg, Heikki Malkia: „Nagyon jó helyzeteink voltak, amelyekből nem tudtunk gólt szerezni. Egy harcias csapat ellen játszottunk, akik sokat korcsolyáztak. Voltak problémáink a védekezésben és a kontráink is gyengék voltak. Ennek ellenére boldog vagyok, hogy az első mérkőzésemen győzött a csapatom, de még sok dolgunk lesz a jövőben.”