Kevin Wehrs magyar állampolgár

  • 2016.03.31. 16:24
  • Fehérvárav19
Magyar állampolgársági esküt tett csütörtökön Kevin Wehrs, azaz Wehrs Kevin Daniel.

Csütörtökön délután magyar állampolgársági esküt tett a Hiemer-ház házasságkötő termében a Fehérvár AV19 amerikai származású jégkorongozója. Wehrs Kevin Daniel Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András előtt tette le az állampolgársági esküt.

„Mindig a polgármestert éri az a megtiszteltetés, hogy először gratulálhat a magyar állampolgársági esküt éppen letett személyeknek. Engedjék meg, hogy a város és a nemzet közössége nevében szívből gratuláljak! Egy ember életében nagyon megtisztelő és fontos ez az alkalom, különösen akkor, ha olyan vidékekről érkezik, ahol valaha ez természetes volt, ma adott esetben már kevésbé. A mai alkalom jelentőségét jól bizonyítja az a történet, amikor néhány évvel ezelőtt ugyanebben a teremben két idős hölgy így szólt az eskütétel, valamint a honosítási okirat átvétele után: „Hatvan éve várok erre a pillanatra!” – a másik asszony pedig így szólt: „Most már nyugodtan halhatok meg.”. Azt gondolom, ennél szebb idézetre nincs is szükség, hiszen ebben a két mondatban minden benne van.” – mondta dr. Cser-Palkovics András, aki külön köszöntötte Wehrs Kevin Danielt, a Fehérvár AV19 jégkorongozóját. „Reményünk szerint az elkövetkezendő hetekben és években számtalanszor veszi fel a magyar válogatott mezét egy számunkra oly kedves sportágban, a jégkorongban! Kívánom neki, hogy nemzetünk szolgálatában nagyon sok örömet szerezzen azoknak a szurkolóknak, akik már szintén régóta várták ezt a napot!”

Wehrs Kevin Daniel az Egyesült Államokban, Plymouth-ban született 1988-ban. Profi pályafutását a Wayzata gimnáziumi csapatában kezdte meg. Ezután a Cedar Rapids Roughriders következett az USHL-ben, ami az USA elsőszámú junior ligája. Innen ment Minnesotába egyetemre, ahol amellett, hogy alkalmazott közgazdaságtant tanult, az NCAA-ben, az elsőszámú egyetemi ligában bizonyította képességeit. Új klubjában 147 mérkőzésen összesen 36 pontot szerzett. Az egyetem után Európába szerződött, először Norvégiában próbált szerencsét. A Lillehammernél egy szezont húzott le és 45 meccsen 21 pontot szerzett, valamint összesen 8 gólt lőtt. Egyévnyi norvégiai légióskodás után a MOL Ligás Brassó igazolta le, ahol két rendkívül sikeres szezont húzott le – a második évében 47 meccsen 14 gólt ütött, s összesen 38 pontot szorgoskodott össze hátvéd létére. 2014 szeptemberében szemet vetett rá a Fehérvár AV19 együttese, amely tízhetes próbajátékot követően szerződtette. A játékos szinte pillanatok alatt felvette az EBEL ritmusát, és a két év során igazi erőssége lett a fehérvári alakulatnak. Az EBEL 2015/2016-os szezonja során 54 meccsen lépett jégre, 6 gólt és 15 gólpasszt jegyzett.


A honosításnak köszönhetően minden technikai akadálya elhárult annak, hogy gólerős hátvéd a májusi szentpétervári vb-n magyar színekben szerepeljen. 
„Az elmúlt nyáron vetődött fel először annak a lehetősége, hogy magyar állampolgár legyek. Ez természetesen hatalmas boldogságot jelentett számomra, az pedig külön öröm, hogy szerencsére gyorsan magyar állampolgár lehettem. Ez egy óriási megtiszteltetés nekem! Két éve élünk Magyarországon, ez idő alatt pedig nagyon megszerettem az országot, amely tele van gyönyörű helyekkel és kedves emberekkel. Különleges élmény lesz a májusi világbajnokságon éppen az Egyesült Államok ellen jégre szállnom. A magyar hoki folyamatosan fejlődik, így nagyon örülök annak, hogy a magyar válogatott tagjaként bizonyíthatok az amerikaiak ellen!” – tette hozzá Wehrs Kevin Daniel, akit menyasszonya, valamint csapattársa, Nagy Gergő és a Fehérvár AV19 vezetése kísért el a csütörtöki honosítási ünnepségre.

Forrás: szekesfehervar.hu