Kétgólos vereség Belgrádban

  • 2017.01.22. 22:30
  • Fehérvárav19
Bár a Titánok sok helyzetet alakítottak ki és sokat dolgoztak a győzelemért, nem sikerült kihasználniuk lehetőségeiket. A Belgrád viszont kétszer is betalált és ezzel eldöntötte a három pont sorsát.
Kiegyenlített küzdelemmel indult az első harmad a szerb fővárosban. Bár mindkét csapat többször is célba vette az ellenfél kapuját, azonban leginkább a mezőnyjátéké volt a főszerep. Egy perccel a játékrész vége előtt Crnogorac akadályozta ellenfelét, így a Titánok előnyhöz jutottak. A fór első felének kihasználása nem hozott sikert, sőt fél perccel később Shupe-ot is a büntetőpadra küldték a játékvezetők, így 0-0-s eredménnyel vonulhattak az öltözőbe a csapatok.

A második játékrész sem volt gólzáporosnak mondható, kiállítás viszont annál több fordult elő. Öt perc telt el a harmadból, amikor újra emberhátrányba kerültek a hazaiak Albers kiállítását követően, az előny azonban ezúttal sem tartott sokáig, hiszen egy perccel később Pillók Martint is két perccel büntette a Fazekas-Juhász játékvezetőpáros. Sportszerűtlen magatartásért Ládaynak is két percet ítéltek a bírók, de csapatunk védelme a helyén volt. Kiegészülésünk után egy perccel egy újabb kiállítás nehezítette a dolgunkat, bár a hátrányt sikeres kivédekeztük, a csapat még nem tudta rendezni a sorait, amit a belgrádiak ki is használtak, és Despotovic révén megszerezték a vezetést (1-0). Tíz másodperccel a második játékrész vége előtt Vucurevic akasztott bottal, így csapatunk emberelőnyben indulhatott neki az utolsó harmadnak.

A harmadik játékrész kezdetén a fór kihasználása ismét sikertelennek bizonyult, majd a harmadik percben Kroght is szabálytalannak látták a bírók. A hátrány első percét sikeresen kivédekezték a Titánok, és Arvay kiállítása után már négy a négy ellen állhattak fel a csapatok. Nem sokkal később Crnogoracnak kellett újra kiülni a büntetőpadra, így ismét előnyben bizonyíthatott a vendég alakulat. A emberelőnyök kihasználása nem bizonyult a fehérváriak erősségének a mérkőzésen, hiszen gól ebből a fórból sem született. A harmad felénél Crnogorac és Krogh incidense után mindketten fegyelmi büntetésben részesültek, majd Sabados kiállítása révén újra hátrányban kellett felállnia a Belgrádnak. Nem sokáig támadhattak emberelőnyben a Titánok, Pillók Martin kiállítása után ismét négy a négy elleni játék következhetett. Két és fél perccel a mérkőzés vége előtt Kóger István időt kért, Lemay pedig lekorcsolyázott a jégről. Ez viszont nem hozott vendég sikert, sőt Saliji üres kapura megszerezte a belgrádiak második találatát, ezzel eldöntve a mérkőzést. A győzelem ismét elmaradt a ligaújonc ellen, és a Fehérvári Titánok 2-0-s vereséggel távoztak Belgrádból.