Drew Schiestel érkezik

  • 2016.11.21. 20:07
  • Fehérvárav19
Az AHL-tapasztalattal is rendelkező hátvéd a hét közepén érkezik Székesfehérvárra.

„Már egy pár éve az EBEL-ben szerettem volna játszani. Megkeresett a Fehérvár AV19 és éltem a lehetőséggel” – mondta a szerződés aláírását követően a kanadai hátvéd. „Sok játékostól és edzőtől hallottam már a ligáról, és mindenki csak jókat mesélt. Bár nem ismerek személyesen senkit a csapatból, nagyon várom, hogy megérkezzek Székesfehérvárra és találkozzunk!"



A 185 cm magas, 90 kilogramm súlyú kanadai a AHL mellett megfordult az ECHL-ben, valamint a DEL-ben és Dániában is. „Sokat korcsolyázó, a koronggal jól bánó játékosnak tartom magam. Sokoldalú játékos vagyok, mind támadásban, mind pedig védekezésben megállom a helyem” – nyilatkozta a Fehérvár AV19-ben a 22-es számot viselő játékos.

„Drew nagyon jó srác a jégen és az öltözőben is” – kezdte értékelését Benoit Laporte a csapat új játékosáról. „Elsősorban Kalvin Sagert pótlására érkezik, de úgy gondolom, emellett a képzettsége nagyon sokat segíthet nekünk. A légiósaink közül az egyik legtapasztaltabb játékos lesz. Ráadásul játszott már Európában, ismeri az európai hokit, míg a többi légiósunk még csak első évét tölti itt. Az egyik barátom a Montreal Canadiens általános igazgató-helyettese, vele beszélgettem a játékosról, valamint beszéltünk a csapattársaival is, mindenkitől pozitívumokat hallottunk róla. Nagyon örülünk, hogy egy ilyen tapasztalt játékos fog minket segíteni.”

A játékos a 2016/2017-es szezon végéig szóló szerződést kötött a csapattal.