David Gilbert a Fehérvár AV19 következő igazolása

  • 2017.05.10. 14:00
  • Fehérvárav19

A francia jégkorongbajnokság 2016/2017-es szezonjának gólkirálya egyéves szerződést írt alá a Fehérvár AV19 együttesével.

 David Gilbert AHL és ECHL-tapasztalattal a háta mögött 2016-ban érkezett Európába, ahol a francia elsőosztályban érdekelt Bordeaux csapatában szerepelt. Az alapszakaszban 42 mérkőzésen 54 pontot (30 gól, 24 gólpassz) szerzett, mellyel a liga gólkirálya lett, a playoffban pedig 11 mérkőzésen 9 pontig jutott. A kanadai centert 2009-ben a hetedik körben draftolta a Chicago Blackhawks, tengerentúli karrierje során pedig több mint 50 AHL, valamint 211 ECHL-mérkőzésen lépett jégre.

“Mindig is szerettem volna az EBEL-ben játszani” – mondta Gilbert a szerződés aláírását követően. “Ezt a lehetőséget a Fehérvártól kaptam meg. Beszéltem Kóger Dániellel, akivel Toledóban már játszottam együtt, ő beszélt a csapatról, a városról és csak jó dolgokat tudtam meg tőle is. Nem ismerem túl jól a magyar jégkorongot, a szurkolókról viszont már hallottam, de nagyon várom, hogy felfedezhessem a várost és a környéket is.”

Benoit Laporte úgy véli, a 188 centiméter magas, 84 kilogramm súlyú center több szempontból is erősítést jelent majd a Fehérvár AV19 csapatának: „Gilbert egy jó felépítésű center, aki remekül helyt áll a támadójátékban és kreativitást hoz majd a csapatba. Fiatal még, így biztosan bizonyítani akarja majd, hogy Európa egyik topbajnokságának meghatározó játékosa tud lenni.”

David Gilbert a Fehérvár AV19 negyedik légiós igazolása. Klubunk menedzsmentje folyamatosan dolgozik a következő évi keret kialakításán, így hamarosan újabb bejelentések várhatók.