Benoit Laporte: "Nem fókuszálunk eléggé"

  • 2016.11.25. 22:43
  • Fehérvárav19
Csapatunk vezetőedzője értékelte a pénteki, Ljubljana elleni mérkőzést.
Mestermérleg, Benoit Laporte: "Ugyanaz történt, mint már sok mérkőzésen ezelőtt. Az első harmadban jól, fegyelmezetten játszottunk, majd a második harmadban öten is nagy helyzetbe kerültek, de ezek kimaradtak. A harmadik harmadban, bár megszereztük a vezetést, két játékosunk hibázott, ebből pedig gólokat kaptunk. A két csapat közötti különbség ma a helyzetek értékesítése volt. Ahogy mondtam, a második harmadban nekünk nem sikerült befejezni a támadásokat, a hazaiaknak pedig volt két-három nagy helyzetük, ebből pedig gólokat lőttek. A másik különbség a koncentrációban volt. Idegenben, négy-ötórás utazás után vannak olyanok, akik bár fizikailag leszállnak a buszról, de fejben ott maradnak. A tanulság az, hogy a játékosoknak jobban fel kell készülni fejben ezekre a mérkőzésekre. Nem a játék képével van a gond, hanem azzal, hogy nem fókuszálunk eléggé."