Benoit Laporte: "A srácok végig keményen küzdöttek"

  • 2017.02.21. 22:43
  • Fehérvárav19
Csapatunk vezetőedzője értékelte a Villach elleni mérkőzést.
Mestermérleg, Benoit Laporte: "Tizenhárom játékossal és két kapussal utaztunk ma, ebből hárman egész évben a MOL Ligában játszottak. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy a srácok végig keményen küzdöttek, megtettek mindent, amit tudtak a jégen. Az eredménytől függetlenül jó volt látni, hogy a tapasztalt játékosok hogy segítik a fiatalokat, és ahelyett, hogy tíz-tizenötgólos vereséget szenvedtünk volna, ilyen kevés játékossal is küzdöttünk a gólszerzésért. Tudtam, hogy nehéz mérkőzés lesz, a hazaiak mestere sok lehetőséget adott az első soruknak, az első harmadban pedig túl sok kiállítást kaptunk. Fontos volt, hogy a harmadik harmadot megnyertük, és bár a mérkőzésen alulmaradtunk, jól küzdöttünk."