Antonin Manavian visszatér

  • 2017.10.02. 14:00
  • Fehérvárav19

A francia válogatott hátvéd a 2017/2018-as szezonban is a Fehérvár AV19 együttesét erősíti.

A Fehérvár AV19 menedzsmentje szükségesnek látta Szirányi Bence pótlását, így döntöttek a 191 centiméter magas, 102 kilogramm súlyú hátvéd szerződtetése mellett. Mint ismert, a védő a szezon előtt a  DEL-es Krefeld Pinguine ajánlatát fogadta el. Miután a német együttes és a játékos útjai szeptemberben elváltak, újból felmerült a közös munka lehetősége.

A kőkemény bekk a 2015/2016-os szezon közben, decemberben került Székesfehérvárra, ám gyorsan közönségkedvenccé vált. Első fehérvári szezonjában 24 EBEL-mérkőzésen 9 pontot szerzett és hazája válogatottjával készült a szentpétervári „A” csoportos világbajnokságra is, ám egy sérülés miatt végül lemaradt a tornáról. A 2016/2017-es szezonban csapatunk összes mérkőzésén pályára lépett, 54 találkozón pedig 25 pontot (11 gól, 14 assziszt) szerzett.

Manavian elmondta, számára mindig is nagy öröm volt a fehérvári szurkolók előtt játszani: „Azért döntöttem a visszatérés mellett, mert Fehérváron nagyon jól éreztem magam. Mind a légkör, mind pedig a csapat kiváló, az edző pedig bízik bennem. A szurkolók pedig szintúgy kitűnőek, előttük mindig jó érzés játszani. A célom a szezonra nem lehet más, mint a playoffba kerülés a csapattal, egyénileg pedig szeretnék még többet fejlődni.” 

A hátvéd várhatóan a pénteki, Dornbirn elleni találkozón lép újra jégre kék-fehérben.