A címvédő a pénteki ellenfél

  • 2019.02.01. 08:00
  • Fehérvárav19

Az alapszakasz utolsóelőtti találkozóján a Bolzano látogat a Raktár utcába. A találkozó 19:15-kor keződik, és a Digi Sport 2 élőben közvetíti.

Az ötmeccses győzelmi szériában lévő Bolzanot látják vendégül Háriék, akik január második felében legyőzték a Znojmot (3-2), a Zágrábot (11-0), a Grazot (2-1), a Bécset (4-1), illetve a Linzet is (4-3), így a Rókák már biztos résztvevői az Erste Bank Eishockey liga idei rájátszásának. Vendégként legutóbb az év negyedik napján Innsbruckban szenvedtek vereséget, ahol a ráadásban maradtak alul a cápákkal szemben. Az olaszok jelenleg az ötödik helyet foglalják el 76 egységgel, ám a Salzburg csak az egymás elleni eredmények következtében előzi meg őket, illetve a Klagenfurt két ponttal van előttük, tehát még versenyben vannak a felsőház bónuszpontjaiért. Paul Geiger, a HCB játékosa így nyilatkozott az összecsapás előtt: „A Fehérvár AV19 egy nagyon jó csapat. Biztosan nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a magyarok mindent bele fognak adni, hogy megvédjék a hatodik helyüket. Ezen a hétvégén mi is szeretnénk megnyerni mindhárom mérkőzésünket, hogy a lehető legjobb pozícióban fejezzük be az alapszakaszt, és egy vagy két pluszpontot kapjunk a középszakaszra.”

Kemény meccsre számíthat Hannu Järvenpää legénysége, akik utolsó öt mérkőzésükön a megszerezhető 15 pontból 12-t elhoztak. Nyerni tudtak a Villach (3-1) és a Zágráb (10-0) ellen hazai pályán, továbbá Klagenfurtban (1-3) és hosszabbítás után Dornbirnban (4-5) is jobbnak bizonyultak, azonban Grazban büntetőkkel alulmaradtak. Két fordulóval az alapszakasz vége előtt a rájátszást érő hatodik helyen állnak a fehérváriak, ám szorosan őket követi a Linz, akik két egységgel vannak lemaradva Carruthék mögött. A Fehérvár AV19 továbbra is a liga leghatékonyabb együttese, 12.62%-kal vezetik a lövési statisztikát. A pénteki találkozón még mindig nem számíthat Timotej Sille játékára a finn mester, viszont Szabó Krisztián már csapata segítségére lehet a címvédővel szemben. Andrew Sarauer szereplése hétvégi még kérdéses, Anze Kuralt pedig a Graz elleni mérkőzésen szenvedett sérülést, arról, hogy mennyit kell kihagynia, az orvosi stáb a napokban dönt.

A két alakulat előző három találkozójából kettőt a Rókák nyertek meg: a szezon elején 2-5-ra nyertek a koronázóvárosban, majd hazai pályán 3-1-re, viszont Erdélyék legutóbbi olaszországi vendégszereplésükön a hosszabbításban legyőzték a címvédőt. A magyarok lőtték a hazai pályán a második legtöbb gólt a ligában, összesen 91-et, míg a Bolzano kapta a legkevesebbet idegenben, mindössze 44-et. Catenacciék jó emlékekkel utaznak Magyarországra, hiszen utolsó három meccsüket megnyerték Székesfehérváron.

Az összecsapás előtt Hannu Järvenpää és Szabó Dániel latolgatta az esélyeket.

A találkozó 19:15-kor keződik, és a Digi Sport 2 élőben közvetíti.


JEGYINFORMÁCIÓ


Helyszíni jegyvásárlás:

A pénztárak a mérkőzések előtt két órával nyitnak.

A fizetés készpénzzel, bankkártyával és SZÉP-kártyával egyaránt lehetséges. 

Online jegyvásárlás:

Vásárolja meg jegyét online az Eventim oldalán IDE KATTINTVA.

Ülőhelyek korlátozott számban érhetőek el a nagy mennyiségű bérletek miatt.

Jegyárak:

  • Felnőtt állóhelyi: 2000 Ft
  • Diák állóhelyi: 1000 Ft
  • Ülőhelyi: 3000 Ft

Parkolás:

Az autóval érkező szurkolóink számára parkolás a Raktár utca mindkét oldalán, valamint a Mártírok útja Raktár utca felőli oldalán.

Belépés rendje:

  • A találkozóra a beléptetés 60 perccel a kezdő sípszó előtt indul.
  • Állóhelyi bérlettel belépés a bal oldalon, míg karszalagot igénylő ülő és VIP jegyekkel, valamint bérletekkel a jobb oldali ajtón lehetséges.
  • Kérjük a belépés előtt készítsék elő jegyeiket, bérleteiket, illetve kedvezményhez szükséges igazolványokat a bejutás megkönnyítésének érdekében.