Erdély Csanád hosszabbított

  • 2021.06.09. 13:55
  • Fehérvárav19

A magyar válogatott támadó 1+1 éves megállapodást kötött klubunkkal.

51 mérkőzésen 22 gólt és 18 asszisztot, azaz összesen 40 pontot szerzett Erdély Csanád a 2020/2021-es évadban. A támadó, aki 2013 óta szerepel a felnőttek között, a szerződés aláírás követően elmondta, a fejlődése szempontjából jó döntést hozott az 1+1 éves megállapodással: „Már régebb óta folytak a tárgyalások a menedzsmenttel. Ha lett volna kihagyhatatlan külföldi lehetőségem, akkor nyilvánvalóan kipróbáltam volna magam egy másik csapatban, de azt gondolom, hogy a fejlődésem szempontjából jó döntést hoztam, örülök, hogy itt folytatom a pályafutásom.”

Szélig Viktor, a klub general managere az alábbiakban indokolta a hosszabbítást: „Csanád egy remek szezont tudhat maga mögött, fontos volt, hogy a sorainkban tudhassuk a következő szezonban is. 1+1 éves szerződést kötöttünk Vele, mert tudjuk és méltányoljuk az igényét arra, hogy lehetőség esetén magasabb szinten is kipróbálhassa magát. Remélem, hogy legalább olyan jó idénye lesz, mint az előző volt!”

Az idén 25 éves Erdély, akit a Magyar Jégkorong Szövetség év végi díjátadóján a legjobb csatárnak járó Ifjabb Ocskay Gábor-díjat vehette át, még magasabbra törne a következő szezonban a gárdával. „Csapatszinten erősebbek leszünk, egyenletesebb teljesítményt nyújthatunk, ebből pedig én is profitálni tudok. Annak mindenképp örülök, hogy a csapat nagyrészt ugyanazokból a játékosokból áll majd, mint tavaly, így nem kell sok időt szentelnünk arra, hogy megismerjük egymást. Szinte mindenkivel játszottam egy sorban legalább egy kis időre, így biztosan meglesz az összhang. Ami számomra az előrelépést jelentené, az az, hogy minél több gólt szerezzek, ezzel pedig segíteni a csapatot, az együttessel pedig minél messzebbre jutni a rájátszásban!”

A Hydro Fehérvár AV19 szerződéssel rendelkező játékosai a 2021/2022-es szezonra:

Kapus:

Kornakker Dániel, Rasmus Tirronen

Hátvédek:

Szabó Bence, Paul Geiger, Tim Campbell, Horváth Milán (2022/2023), Stipsicz Bence (1+1 2022/2023), Szabó Dániel (2022/2023)

Támadók:

Bartalis István (2023/2024), Hári János (2024/2025), Toni Kähkönen, Alexander Petan, Anze Kuralt, Mihály Ákos, Terbócs István (2022/2023), Andrew Sarauer, Chris Langkow, Brady Shaw, Erdély Csanád (1+1 2022/2023)

A Hydro Fehérvár AV19 szakmai stábja a 2021/2022-es szezonban:

Vezetőedző: 

Kevin Constantine

Másodedző:

Kiss Dávid

Kapusedző:

Arttu Lipsanen