Vereséggel kezdte a hazai vb-t a magyar válogatott

  • 2018.04.23. 11:48
  • jegkorongszovetseg.hu
A budapesti Divízió I/A csoportos világbajnokság nyitónapján a magyar válogatott a kazahokkal játszott. A két csapat a tavalyi kijevi vb-n is találkozott egymással, legutóbb pedig februárban a lengyelországi tornán mérte össze erejét.

Jarmo Tolvanen és szakmai stábja úgy döntött, hogy a kazahok elleni nyitómeccsen Vay Ádám védi a magyar csapat kapuját, Rajna Miklós a kispadon foglal helyet. Az első sorunkban elöl Hári János, Sebők Balázs és Galló Vilmos, míg hátul Stipsicz Bence és Pozsgai Tamás lépett jégre. A kazahok kapujában Henrik Karlsson állt.

Első harmad

Az első igazi helyzet a kazahok előtt adódott, miután megnyertek egy bulit a saját harmadukban, és egészen a mi kapunkig vitték a korongot, majd közelről lőttek. A következő cserében Nagy Gergő lőtt balról, de a kapus hárított. Az első emberelőnyünk alatt Pozsgai Tamás eresztett el távoli lövést a kék vonalról, nem sokkal ezután pedig Kevin Wehrs is nagyjából onnan tüzelt, de Karlsson mindkétszer résen volt. 

A 7. percben a kazahok előtt adódott nagy lehetőség egy keresztpassz után, de a korongra nem érkezett senki. Két perccel később újra emberelőnybe kerültünk, több helyzetet is kialakítottunk a kazah kapu előtt, de gól nem született. Sofron Istvánt ellenben kiállították, így először négy a négy ellen, majd emberhátrányban játszottunk, utóbbit kivédekeztük, ráadásul úgy, hogy többet volt a korong a kazahok térfelén, mint a miénken.

A harmad második felében újra adódott egy négy a négy elleni szituáció, amelynek végén megsoroztuk a kazahokat, de gólt továbbra sem sikerült szerezni. Így az első játékrész 0–0-val zárult. 

Második harmad

Jól kezdte a második harmadot a magyar csapat, egymás után alakította ki a helyzeteket a kazah kapu előtt. Egy ízben ziccerben mehettünk a kapujuk felé, de Karlsson nem hiába védett korábban az NHL-ben... 

A meccs jó iramban zajlott, a csapatok mindkét oldalon alakítottak ki helyzeteket, de gól továbbra sem született. A harmad közepén a kazah kapus kijött, hogy elüssön egy korongot, de Kóger lecsapott rá, ellőtte, ám Karlsson még időben visszaért, hogy védje a lövést. Ezt követően egymás után kétszer is emberhátrányban játszottunk, de mindkettő két percet kivédekezték a mieink.

A játékrész második felében Vay Ádám mutatott be akrobatikus védést, az utolsó percekben pedig emberelőnyben ismét Karlssont mozgattuk meg, de betalálni továbbra sem sikerült. A harmadik harmad előtt tehát továbbra is 0–0 volt az állás. 

Harmadik harmad

Az utolsó húsz perc is úgy kezdődött, mint az előző, mindkét oldalon akadtak helyzetek, de a 44. percig egyik csapatnak sem volt nagyobb lehetősége a gólszerzésre. Akkor Dmitri Grents passzolta vissza a kapu mögül a korongot a kék vonalnál álló Valerij Orehovnak, aki messziről védhetetlenül a kapu bal felső sarkába lőtt. 

Két perc múlva a kazahok megduplázták az előnyüket, miután Jevgenyij Rimarjev egyedül mehetett a kapunkra, és ziccerben nem hibázott. A folytatásban nem találtunk vissza a játékunkhoz, ráadásul emberhátrányba kerültünk, amely alatt Rimarjev 3–0-ra módosította az állást. 

Ezután rövid időn belül kétszer is emberhátrányban játszottunk, de mindkettőt sikerült kivédekezni. Az utolsó öt percben a mieink mentek előre a szépítésért, de ahogy korábban, úgy most is csak helyzetekig jutottunk, Karlsson továbbra is hatástalanította a lövéseinket. 

Így a magyar válogatott első mérkőzésén 3–0-ra kikapott a kazahoktól. 

Az összeállítás Kazahsztán ellen:

Galló, Hári, Sebők
Bodó, Sarauer, Sofron
Nagy G, Vas, Magosi
Kóger, Nagy K, Erdély
Benk

Pozsgai, Stipsicz
Varga, Wehrs
Garát, Gőz
Szriányi

Vay (Rajna)

A magyar válogatott vb programja
Április 22., vasárnap
Magyarország–Kazahsztán 0–3

Április 23., hétfő
Olaszország–Magyarország 19.30
Április 25., szerda
Szlovénia–Magyarország 19.30
Április 26., csütörtök
Lengyelország–Magyarország 19.00
Április 28., szombat
Magyarország–Nagy-Britannia 19.30

A keret
# Név Pos Klub
Kapusok
29 Duschek Dávid G Dunaújvárosi Acélbikák
31 Rajna Miklós G Fehérvár AV19
30 Vay Ádám G Rapid City (USA)
Védők
7 Garát Zsombor D MAC Budapest
3 Gőz Balázs D Norfolk Admirals (USA)
4 Pozsgai Tamás D MAC Budapest
12 Stipsicz Bence D Fehérvár AV19
6 Szirányi Bence D Fehérvár AV19
5 Varga Arnold D UTE
2 Wehrs Kevin D HC TWK Innsbruck (AUT)
Támadók
9 Benk András F UTE
17 Bodó Chris F MAC Budapest
26 Erdély Csanád F Fehérvár AV19
8 Galló Vilmos F Timra (SWE)
22 Hári János F Fehérvár AV19
16 Kóger Dániel F Fehérvár AV19
25 Magosi Bálint F DVTK Jegesmedvék
10 Nagy Gergő F Quad City (USA)
13 Nagy Krisztián F MAC Budapest
15 Sarauer Andrew F Villach (AUT)
14 Sebők Balázs F KalPa (FIN)
20 Sofron István F Villach (AUT)
21 Vas János F DVTK Jegesmedvék
A stáb
Jarmo Tolvanen Szövetségi kapitány
Majoross Gergely Másodedző
Szilassy Zoltán Másodedző
Farkas Tamás Kapusedző
Kiss Dávid Videoelemző
Levy Evan Erőnléti edző
Puskás Sándor Erőnléti edző
Majzik Ernő Csapatorvos
Bagonya Imre Fizioterapeuta
Sashalmi Tamás Fizioterapeuta
Nagy József Felszerelés menedzser
Tornyi Gábor Felszerelés menedzser
Imre Lajos Csapatmenedzser
Szilágyi Levente Csapatmenedzser
Závodszky Szabolcs Média menedzser
Forrás: jegkorongszovetseg.hu