Vereség Szlovéniától

  • 2018.04.26. 13:29
  • jegkorongszovetseg.hu
A kazahok elleni vereség és az olaszok elleni győzelem után a magyar válogatott a harmadik meccsét a szlovénokkal játszotta a budapesti divízió I/A jégkorong-világbajnokságon.

Jarmo Tolvanen és szakmai stábja az olaszok elleni meccsre némileg átvariálta a sorokat. A támadók közül Erdély Csanád került az első sorunkba Hári János és Sebők Balázs mellé. A második sort Galló Vilmos, Sofron István és Sarauer Andrew alkotta. A harmadikban Vas János játszott középen, míg a széleken Nagy Gergő és Magosi Bálint. A negyedik sorban Erdély helyét Benk András vette át, mellette Nagy Krisztián és Kóger Dániel szerepelt. Bodó Chris lett a tizenharmadik csatár. 

A védősorban nem történt változás és a kapuban ezúttal is Vay Ádám kezdett. A kezdéshez Sebők, Hári, Sofron, Stipsicz és Pozsgai állt fel.

Első harmad

Az első nagy helyzet a magyarok előtt adódott, miután Sebők belőtte a korongot a szlovénok támadóharmadába, megkerülte a védőt és lőtt. Lövése éppen csak elkerülte a hálót. Az ezt követő támadásban az ellenfélnek volt nagy helyzete, de Vay védett. Egy perccel később közelről próbálkoztak, de kapusunk most is hárított. A 7. percben azonban Magovac középtávoli lövése a hálónkban kötött ki, így a szlovénok megszerezték a vezetést. 

A folytatásban Ticar lövése a felső kapuvason csattant, a mieinknek pedig emberhátrányban nyílt lehetősége az egyenlítésre, miután a szlovénok kapusa, Kroselj a kapujából kilépve nem tudta lekezelni a korongot, Sofron azonban az üres kapu mellé lőtt. Ezután emberelőnybe kerültünk, de nem sikerült kihasználni a fórt. 

Öt perccel a játékrész vége előtt emberhátrányban a szlovénok a kapunkhoz szegeztek minket, Vay védései is kellettek ahhoz, hogy ne növeljék az előnyüket. Miután kiegészültünk, azonnal megrohamoztuk az ellenfél kapuját, s az utolsó percekre még emberelőnybe is kerültünk, de a lövéseinket blokkolták a védők, vagy Kroselj védett. 

Második harmad

A második harmad Varga Arnold lövésével indult, de a kapus kitolta oldalra a korongot. Szlovéniának is akadt helyzete, de a pakk Vay kesztyűjében kötött ki. Ezután Hári vitte be a korongot az ellenfél harmadába, Sebőkhöz passzolt, Kroselj azonban részen volt a lövésénél.

Emberelőnyben Sofron küldte kapura a korongot a jobb bulipontról, a kapus ezt még védte, a következő támadásban azonban az előre induló Sebők, miután két védő között átküzdötte magát, a kapus lába között a hálóba lőtt. Ezzel 1–1-re módosítottuk az állást.

Nem sokáig örülhettünk az egyenlítésnek, a szlovénok ugyanis egy magyar kontra után a meccs felénél újra vezetést szereztek. A 32. percben emberelőnybe kerültünk, Sebők veszélyeztetett ismét, a kapusnak kétszer is védenie kellett a lövését. Hiába mentünk a kipattanókra, egyszer sem sikerült a korongot áttuszkolni a gólvonalon. Magosi közeli lövése is ígéretes volt, de ez is kimaradt.

Az utolsó öt perc kezdetén a szlovénok kapuvast lőttek, majd kétszer egymás után emberhátrányba kerültük. Az elsőt gond nélkül kivédekeztük, Vay a néhány távolról jövő lövést hárította. Ezután éppen őt állították ki gáncsolásért, amit Nagy Gergő töltött le a büntetőpadon. A harmad 2–1-es szlovén vezetéssel zárult.

Harmadik harmad

Miután az emberhátrányunkból letelt a maradék idő, a szlovénokat igyekeztünk már a harmadukban letámadni, ami eredményesnek bizonyult, góllal azonban nem párosult. A legnagyobb helyzet ekkor Kóger Dániel előtt adódott, de a közeli lövését hárította a kapus.

Emberhátrányban is veszélyeztettünk, előbb Nagy Krisztián lőtte kapu fölé a korongot, majd kettő az egyben mehettünk kapura, Sofron Szirányi Bencéhez passzolt, aki azonban lövés helyett visszaadta a korongot a társának, aki már nem tudott beleérni. Újabb ziccerben Szirányi lőtt kapura, a kipattanóra Hári érkezett, de hiába tátongott üresen a kapu, a korong a kapuvas sarkáról kifelé pattant. 

Az utolsó öt perc előtt nem tudtuk kihasználni az emberelőnyünket, Sebők középtávoli lövése volt a legígéretesebb, de elment a kapu mellett. Miután kiegészültek a szlovénok, elváltottuk magunkat, így négy az egy ellen támadtak, a korong a jobb kapuvasról csapódott a hálóba. Ezzel már 3–1-re vezettek.

Három perccel a vége előtt a szlovénok harmadában nem sikerült megnyeri a bulit, az ellenfél előre lőtte a korongot, amely bement az üresen tátongó kapunkba, miután időközben lehoztuk a kapust. A hátralévő időben  még mentünk előre a szépítésért, de az eredmény már nem változott, a szlovénok 4–1-re nyertek. 

Az Szlovénia elleni összeállítás:

Sebők, Hári, Erdély
Galló, Sarauer, Sofron
Nagy G., Vas, Magosi
Kóger, Nagy K., Benk
Bodó

Pozsgai, Stipsicz
Varga, Wehrs
Garát, Gőz
Szirányi

Vay
(Rajna)

A magyar válogatott vb programja
Április 22., vasárnap
Magyarország–Kazahsztán 0–3

Április 23., hétfő
Magyarország–Olaszország 3–2
Április 25., szerda
Szlovénia–Magyarország 4–1
Április 26., csütörtök
Lengyelország–Magyarország 19.00
Április 28., szombat
Magyarország–Nagy-Britannia 19.30

A keret
# Név Pos Klub
Kapusok
29 Duschek Dávid G Dunaújvárosi Acélbikák
31 Rajna Miklós G Fehérvár AV19
30 Vay Ádám G Rapid City (USA)
Védők
7 Garát Zsombor D MAC Budapest
3 Gőz Balázs D Norfolk Admirals (USA)
4 Pozsgai Tamás D MAC Budapest
12 Stipsicz Bence D Fehérvár AV19
6 Szirányi Bence D Fehérvár AV19
5 Varga Arnold D UTE
2 Wehrs Kevin D HC TWK Innsbruck (AUT)
Támadók
9 Benk András F UTE
17 Bodó Chris F MAC Budapest
26 Erdély Csanád F Fehérvár AV19
8 Galló Vilmos F Timra (SWE)
22 Hári János F Fehérvár AV19
16 Kóger Dániel F Fehérvár AV19
25 Magosi Bálint F DVTK Jegesmedvék
10 Nagy Gergő F Quad City (USA)
13 Nagy Krisztián F MAC Budapest
15 Sarauer Andrew F Villach (AUT)
14 Sebők Balázs F KalPa (FIN)
20 Sofron István F Villach (AUT)
21 Vas János F DVTK Jegesmedvék
A stáb
Jarmo Tolvanen Szövetségi kapitány
Majoross Gergely Másodedző
Szilassy Zoltán Másodedző
Farkas Tamás Kapusedző
Kiss Dávid Videoelemző
Levy Evan Erőnléti edző
Puskás Sándor Erőnléti edző
Majzik Ernő Csapatorvos
Bagonya Imre Fizioterapeuta
Sashalmi Tamás Fizioterapeuta
Nagy József Felszerelés menedzser
Tornyi Gábor Felszerelés menedzser
Imre Lajos Csapatmenedzser
Szilágyi Levente Csapatmenedzser
Závodszky Szabolcs Média menedzser