Olivier Latendresse érkezik

  • 2017.05.09. 14:00
  • Fehérvárav19
A rutinos kanadai támadó a következő szezonban a Fehérvár AV19-et erősíti.

Olivier Latendresse 2011 óta játszik az EBEL-ben. Hat szezon alatt három klubnál fordult meg, sorrendben a Graz, a Linz, majd a Villach mezét öltötte magára. Hat év alatt 279 mérkőzésen lépett jégre az osztrák bázisú pontvadászatban és 212 pontot termelt. A 31 esztendős kanadait talán a fehérvári szurkolóknak sem kell bemutatni, hiszen többször is borsot tört csapatunk orra alá a támadó. „Elég régóta játszom már az EBEL-ben és akárhányszor Székesfehérvárra készültem az aktuális csapatommal, mindig nehéz mérkőzésre számítottam, ami végül minden alkalommal be is igazolódott. Minden egyes szezonban, akármilyen formában játszottak a fehérváriak, tudtuk, hogy itt bizony meg fogunk szenvedni ellenük. Ennek egyik oka az elképesztő szurkolótábor, lenyűgözött az itteni hangulat. Mondhatom, hogy ez az a csarnok, ahol a legnehezebb ellenfélként jégre lépni” – mondta Latendresse, aki pályafutása során 16 pontot szerzett a Fehérvár elleni találkozókon, ezek közül hatot az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban.

Pályafutását természetesen Észak-Amerikában kezdte - ahol többek között az AHL-ben is jégre lépett - és legszebb emlékei is ide kötődnek. „Nagyon büszke vagyok rá, hogy NHL-ben szereplő együttesekhez, a Montrealhoz és a Phoenixhez is szerződtettek, ez különleges dolog számomra. Persze az sem mellékes, hogy immár 11 profi szezont tudhatok a hátam mögött, ezt is nagy dolognak tartom.”

A 12. évadnak pedig Székesfehérváron vág neki Latendresse, aki már Benoit Laporte, vezetőedzővel is egyeztetett. „Otthon, Kanadában vártam az ajánlatokat, amikor hívott az ügynököm, hogy érdeklődik irántam a Fehérvár. Boldog voltam, beszéltem néhány játékossal, akik megfordultak itt, és mindenkitől csak pozitív dolgokat hallottam, ami megkönnyítette a döntésemet. Benoit Laporte felvázolta a terveit, amik nagyon tetszettek. Egyelőre nem tudom, hogy milyen játékosokat igazol a klub rajtam kívül, de azzal tisztában vagyok, hogy a magyar hokisok egytől egyig remek jégkorongozók. Komplett hokisnak tartom magam, persze a támadásépítést preferálom, de a védekezéssel sincsenek problémáim. Bármilyen szerepet is szán majd nekem az edző, alárendelem magam a csapat érdekeinek” – zárta mondandóját a Fehérvár AV19 legújabb szerzeménye.

A fehérvári vezetőedző új játékosa tapasztalatát emelte ki legfőbb erényeként. „Latendresse nagyon jól ismeri a ligát, óriási rutinja van, amivel mind a pályán, mind azon kívül nagyon sokat segíthet majd nekünk. Remekül szervezi a játékot és éhes a sikerre, annak ellenére, hogy már nagyon sok mindent elért pályafutása során” – mondta Benoit Laporte.

Olivier Latendresse, Jonathan Harty és Geoff Walker után a Fehérvár AV19 idei harmadik új igazolása. Csapatunk menedzsmentje folyamatosan dolgozik a 2017/2018-as keret kialakításán, így napokon belül újabb hírek várhatók.