"Nem esünk át a ló túloldalára"

  • 2016.08.24. 21:57
  • Fehérvárav19
Az FTC ellen aratott 3-2-es győzelem után, Kóger István, a Fehérvári Titánok vezetőedzője értékelt.
Mestermérleg, Kóger István: "A két korábbi edzőmérkőzés után azt kértem a játékosoktól, hogy próbáljanak meg kevesebb hibával játszani. A védők is lépjenek be és segítsék a támadásokat, legyünk szervezettebbek, mert egy kicsit kapkodónak éreztem a játékunkat mindkét meccsen. Úgy gondolom, hogy a mai találkozó nagy részében ezt meg is valósították, ez a meccs korántsem volt az a „rohanós” találkozó. Az elején mindkét csapat biztonsági hokit játszott inkább, abból próbált építkezni, aztán a második harmadban már sok helyzetig, ziccerekig jutottunk. Ezeket  kihasználni még nem sikerült, de az, hogy ki tudtuk őket alakítani, már biztató. Voltak felesleges kiállításaink, erre is vigyáznunk kell majd a későbbiekben. A harmadik harmad előtt kíváncsi voltam, hogy 1-1-es állásból, egy szoros mérkőzésen egy jól korcsolyázó csapat ellen hogyan tudjuk lezárni a találkozót. Kértem a srácoktól, hogy úgy játszanak győzelemre, hogy esélyt se adjanak a gólszerzésre az ellenfélnek. Ez részben sikerült is. Emellett el kell mondanom, hogy mindkét kapusunkkal meg vagyok elégedve, kritikus pillanatokban segítettek a csapatnak. A srácok látják, hogy jó úton haladunk és helyén tudják kezelni ezt a három mérkőzést. Egészséges önbizalmat ad ez nekik, de nem esünk át a ló túloldalára."