Kóger István: "Nem érdemeltünk győzelmet"

  • 2017.01.20. 22:16
  • Fehérvárav19
A Csíkszereda elleni 4-3-as vereség után a két vezetőedző értékelte a mérkőzést.
Mestermérleg, Kóger István: „Tartottam ettől a mérkőzéstől, mert a Csíkszerda egy nagyon gyorsan korcsolyázó, nagy energiaszinten játszó csapat. Az első harmadban sikerült lépéselőnybe kerültünk, két emberelőnyös gólt lőttünk és egyet öt az öt ellen, de nem tudtam megértetni a srácokkal, hogy ennek a meccsnek még nincs vége. Már a második harmad is intő jel volt, nem játszottunk jól, de óriási szerencsével megúsztuk kapott gól nélkül. Ahelyett, hogy egyszerűen játszottunk volna, és tartottunk volna az eredményt, mi szépen akartunk játszani, még egy passzt akartunk adni a védekező harmadban, nem kilőttük a korongot, hanem ki akartuk vinni, ki akartuk passzolni és ez hosszú távon megbosszulta magát. Nem voltunk elég alázatosak, nem voltunk elég fegyelmezettek, nem érdemeltünk győzelmet a mai mérkőzésen, hiába vezettünk három nullra. Sajnos ezt ennek a csapatnak meg kell tanulnia a hátralevő időszakban, hogy nem szépen kell játszani, hanem győzni kell.”

Mestermérleg, Leo Gudas: „Nagyon rosszul kezdtünk, ugyanis az első harmadban sok büntetést szedtünk össze és az ezekből kapott gólok okozták a legnagyobb problémát az első játékrészben. A második harmadban elkezdtünk keményebb hokit játszani, ennek eredményeként sikerült is gólokat lőnünk a harmadik harmadban, szóval nem kellett semmin változtatnunk, csak az elején nem jöttek jól a kiállítások.”