Kóger István: "Kiemelkedő volt a kapusteljesítményünk"

  • 2017.01.04. 21:54
  • Fehérvárav19
A Miskolc ellen 4-2-re elveszített Magyar kupa mérkőzés után a két vezetőedző értékelt.

Mestermérleg, Kóger István: „Tudtuk, hogy ennek a találkozónak nincsen tétje, így a mai játékunkkal inkább a pénteki találkozóra készültünk. Egy nagyon fegyelmezett, rövid cserés, pörgős, négysoros játékot szerettem volna látni. A mérkőzés elején több kapusbravúrra is szükségünk volt ahhoz, hogy szorosan tudjuk tartani az eredményt, de a mérkőzés előrehaladtával egyre jobban és fegyelmezettebben játszottunk. Elégedett vagyok a mai játékkal, kiemelkedő volt a kapusteljesítményünk és nagyon tetszett azoknak a fiataloknak a játéka, akiket most építgetünk.”

Mestermérleg Bradley Douglas: „Nagyon összeszedetten játszottuk az előnyeinket és fegyelmezetten védekeztünk. Sok helyzetet alakítottunk ki, különösen az első harmadban voltak nagy lehetőségeink. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon szoros mérkőzés volt, voltak kritikus pillanatok amikor a kapusunk bravúrjaira volt szükség. A fő különbség talán az volt a két csapat között, hogy mi jobban be tudtuk fejezni a támadásainkat.”