Jeff LoVecchio visszatér

  • 2017.06.19. 15:21
  • Fehérvárav19
Az amerikai támadó két és fél év után ölti magára ismét a Fehérvár AV19 mezét.

Jeff LoVecchio a 2014/15-ös szezonban érkezett Székesfehérvárra és hamar közönségkedvenc lett megalkuvást nem tűrő játéka miatt. 39 EBEL-mérkőzésen lépett jégre, 21 góllal és 14 gólpasszal járult hozzá a csapat szerepléséhez. 2015 januárjában a norvég Lørenskog együtteséhez igazolt, majd az Ázsia Ligában vitézkedő Nippon Paper Cranes ajánlatát fogadta el. A japán alakulatban is remek mutatót produkált, két évad alatt 103 találkozón 114 pontig jutott.


Jeff LoVecchio érkezését saját maga jelentette be élő, videós kapcsolat segítségével klubunk mai sajtótájékoztatóján. A játékos elmondta, hogy nagyon örül, hogy visszatérhet kedvenc csapatához, és várja, hogy ismét kikorcsolyázhasson a nagyszerű fehérvári szurkolók elé.

„Rövid itt-tartózkodása alatt Jeff LoVecchio nem csak a pályán alkotott maradandót, de a közönség is szívébe zárta. Góllövő csatárt kerestünk és éppen ő is csapatot keresett. Remélem, hogy ugyanolyan hatékony és jó játékot fog majd mutatni, mint amikor korábban már itt játszott” – mondta a játékosról Szélig Viktor, a csapat general managere.