Így láttuk mi 3. - Kovács Csaba

  • 2016.05.26. 12:00
  • Fehérvárav19
A Fehérvár AV19 játékosainak gondolatai a szentpétervári világbajnokságról. Kovács Csabával a két A-csoportos élményéről, a generációváltásról, valamint a csapat különleges elismeréséről beszélgettünk.

Azon kevesek egyike vagy, aki mindkét „A” csoportos vb-n, sőt mindkét feljutásnál (2008, Szapporo; 2014, Krakkó) a válogatott tagja volt. Hogyan látod, miben mérhető a csapat fejlődése?
fehéroroszok elleni győztes mérkőzést tekintve, már az eredményben is egyértelműen mérhető a csapat fejlődése. Ami bentről érezhető volt, hogy a játék képe is változott. Az első vb-n üldöztük a jégen a csapatokat, 60 percig védekezésre voltunk kényszerítve. Most voltak momentumok, amikor sebeségben is fel tudtuk venni a versenyt az ellenfelekkel. 
Mai fejjel, ha őszinte akarok lenni, akkor az az igazán nagy csoda, hogy azzal a csapattal, azzal a múlttal fel tudtunk jutni Szapporoban.
Nem szabad lebecsülni az első „A” csoportos világbajnokságon, Zürichben nyújtott teljesítményt. Az volt az igazán nagy csoda, hiszen az az 1975-ös generáció egészen más körülmények között készült, mint az akkori világelitben játszó ellenfelek.

Fiatal korod ellenére a tapasztalt játékosok közé tartozol a csapatban. Hogyan élitek meg a generiációváltást, ami végbemegy a válogatottnál?
Ha megnézzük az „A” csoportos csapatok összeállítását, körülbelül 25 év az átlagéletkor. A generációváltást mindenki jól élte meg nálunk, ez mutatja a magyar jégkorong fejlődését. Sok tehetséges fiatal játékos került képbe, ami szerintem minden magyar jégkorongozónak, edzőnek, szurkolónak dicsőség.
Nagyon nagy dolog és öröm azt látni, hogy míg régebben 25 játékosból tudott válogatni az éppen aktuális szövetségi kapitány, az idei világbajnoki felkészülésre Rich Chernomaz már 80 emberből tudott meríteni, ráadásul ez idő alatt éles mérkőzéseket játszottunk, egyáltalán nem esett le a színvonal.
Ez is a magyar jégkorong fejlődését mutatja, és örömmel tölt el bennünket. Remélem, hogy ezek a fiatalok többre lesznek képesek és nagyobb eredményeket fognak elérni, mint az elődök és ez a tendencia majd így folytatódik, tehát a magyar hoki idővel egyre feljebb törhet majd


A torna legérzelmesebb csapatának járó címet kaptátok meg. Mit jelent nektek ez a cím?
Ez egy komoly bók a csapatnak, de ha őszinték akarunk lenne, akkor ez nem csak nekünk járt, hanem a szurkolóknak is. Együttesen loptuk be magunkat a jégkorongvilág szívébe, felraktuk a térképre a magyar hokit. Ez alatt a másfél hét alatt nagyon pozitív megítélése lett a hazai jégkorongnak, ami a jövő szempontjából nagyon fontos. Itt az ideje, hogy elkezdjék tisztelni Magyarországot, és „jégkorongnemzetként” kezdjenek tekinteni ránk.
Az idei világbajnokságon már komolyabban vettek bennünket. Elég csak a szlovákokra gondolni, akik a felkészülés alatt, Budapesten megnézték egy meccsünket, hogy feltérképezzenek bennünket. Korábban erre nem igazán volt példa, ezek pedig pozitív visszajelzések nekünk, örülünk, hogy elismerik a hozzáállásunkat. Nem győzöm azonban elégszer hangsúlyozni, hogy elképesztően hálásak vagyunk a szurkolóinknak a támogatásért.

(Photo by Minas Panagiotakis/HHOF-IIHF Images)