Ifjú titánok a MOL Ligában

  • 2016.07.20. 19:00
  • Fehérvárav19

Alakul a MOL Ligában induló Fehérvári Titánok jövő évi kerete. Sofron Ádám hazatér, Imre Patrik, Vizi Dániel és Varga Balázs pedig szerződést hosszabbított csapatunkkal. 

A Fehérvári Titánok nem titkoltan az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia tehetséges fiataljaira alapozott csapattal vág neki a 2016/2017-es szezonnak. 

 

Imre Patrik 2011 óta szerepel az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémián. A 19 éves hátvéd a tavalyi szezonban már bemutatkozott a felnőttek között, de főleg az osztrák juniorbajnokságban, az EBYSL-ben játszott.

“A tavalyi szezont kissé rossz szájízzel zártuk, ezért sokáig a távozáson gondolkoztam. Ekkor nevezték ki a junioredzőmet, Kóger Istvánt a csapat vezetőedzőjének, vele pedig már három éve együtt dolgozunk, így ismeri a játékomat, erősségeimet és gyengéimet. Biztosított arról, hogy ha keményen edzek, és a tudásom legjavát adom, számol velem a MOL Ligában. Ennek nagyon örültem, hiszen már régóta várok arra, hogy profi közegben, profi játékosokkal játszassak. Talán nem lesz annyi légiósunk, mint tavaly, de erős, összetartó csapat leszünk. Úgy gondolom, hogy izgalmas szezon lesz nagy lehetőségekkel, és minden adott lesz, hogy a céljaimat megvalósítsam. Innentől kezdve csak rajtam múlik minden” – mondta első profi szezonja előtt a játékos.

 

Vizi Dániel neve sem lehet ismeretlen a székesfehérváriaknak, az 1997-ben született játékos ugyanis 2002 óta a fehérvári akadémia játékosa. A szintén első profi szezonjára készülő támadó tagja volt az aranyérmes juniorválogatottnak, klubszezonjában pedig szintén az EBYSL-ben szerepelt a szezon nagy részében, három mérkőzés erejéig pedig a MOL Liga csapatban is megmutatta magát.

„Amikor kiderült a régi-új nevén Fehérvári Titánok MOL ligás csapat vezetőedzőjének a kiléte, aki Kóger István lett, leültünk beszélni, hogy mik az elképzelései a jövő szezont illetően. Elmondta, hogy egy rendkívül fiatal, erős, gyors, sikerre éhes csapatatot szeretne építeni. Nagyon tetszettek az elképzelések illetve a tervek, amikkel szeretnénk előrukkolni a jövő szezonban, így szinte azonnal eldöntöttem, hogy aláírom új szerződésemet. A következő szezonban hatalmas lehetőséget látok. Egyéni céljaim természetesen, hogy a lehető legtöbb jégidőt kiharcoljak magamnak a  csapaton belül és hasznos játékommal  segítsem a csapattársaimat. Valamint mivel még mindig junior korú játékos vagyok szeretnék a válogatottban szerepelni és a decemberben megrendezésre kerülő világbajnokságról a legszebben csillogó éremmel hazatérni. Az elmúlt pár év megmutatta mindenkinek, hogy MOL Liga mekkora fejlődésen ment keresztül. Sokan azt is mondják, hogy 2016/2017-es MOL liga szezon lesz talán minden idők legkiegyensúlyozottabb, legerősebb bajnoksága. Úgy gondolom, így nyár közepén konkrét helyezést vagy eredményt butaság lenne mondani, de egy biztos: meg fogjuk állni a helyünket és fogunk komoly meglepetéseket is okozni, még akkor is, ha borítékolhatóan messze a legfiatalabb csapat leszünk a ligában.”

Varga Balázs szintén Székesfehérváron sajátította el a jégkorong alapjait. A 19 éves hátvéd két éves fővárosi kitérő után 2014-ben tért vissza Székesfehérvárra, de még ugyanebben az évben az Újpest juniorcsapatában is játszott. A tavalyi szezonban az EBYSL mellett 14 MOL Liga mérkőzésen is jégre lépett.

„Számomra egyértelmű volt, hogy szeretném meghosszabbítani a szerződéseket és itt folytatni a pályafutásomat. A feltételek adottak a jó szerepléshez és nem utolsósorban itt nőttem fel, ezt a klubbot tekintem az otthonomnak. Úgy gondolom, hogy jó csapat fog kialakulni a szezon kezdetére és jól fogunk szerepelni a bajnokságban, igy nem volt nehéz döntés, hogy Fehérváron játsszak a következő szezonban is.”

Sofron István unokatestvére, Ádám, a Csíkszereda csapatát erősítette a 2015/2016-os szezonban. A  hazatérő játékosra kettős szerepben is számít a csapat, hiszen az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia mini és szupermini edzésein is találkozhatnak vele a jégkoronggal még csak ismerkedő gyerekek.

„Örülök, hogy újra Fehérváron játszhatok. A döntésemben a családom közelsége, a barátaim  - akik idén újra a csapattársaim lesznek – játszották a fő szerepet, és szeretem a várost is, a nevelőegyesületemben pedig mindig öröm játszani. Bízom benne, hogy hasonlóan jól szerepelünk idén, mint a tavalyi szezonban, úgy érzem, versenyképes csapatunk lesz. A célom az, hogy minél többet játsszak, hosszútávon pedig szeretnék bemutatkozni az EBEL-ben is. Idéntől, a játék mellett a mini és szupermini csapatok mellett segítek edzőként, később pedig komolyabban is szeretnék az edzősködéssel foglalkozni” – mondta az idei szezonra vonatkozó terveiről a 22 éves támadó.