Hatgólos vereség a Tüskében

  • 2016.09.28. 23:23
  • Fehérvárav19
Csapatunk nem tudott elég éles és határozott lenni a MAC Budapest ellen, így egyértelmű vereséget szenvedett szerdán este.

/ -
1970.01.01 Csütörtök / 1:00
vége
:
()
Nézőszám:
/
Gólszerzők:
Kiállítások:

Teljes csapattal, a hétvégén még az EBEL-csapatban játszó fiatalokkal megerősödve látogatott Kóger István csapata a Tüskecsarnokba. Nem tarthatott azonban a csapattal a sérült Pillók Martin, Imre Patrik, valamint Szita Donát, támadóink visszaérésére azonban már nem kell sokat várni.

Jó tempóban kezdődött a két tavalyi MOL Liga-elődöntős első mérkőzése a 2016/2017-es szezonban. A korongot többet birtokló hazaiak több veszélyes lövéssel is tesztelték Scolát, ám fiatal csapatunk jól védekezett az első öt percben. A mérkőzés első nagy helyzetére majdnem hét percet kellett várni, Bödök távoli lövése a kapuson megpattanva épp csak elkerülte a kaput. Egy perccel később már emberelőnyben támadhattak a kékmezesek, ám a nyáron a Fehérvárról igazolt Nagy Gergő lövésén kívül nem sikerült nagyobb helyzetet kialakítani Majoross Gergely csapatának. A 12. percben Day Chief  révén azonban megérkezett a hazai vezetés, egy távoli lövés a felső vas alá vágódott (1-0). Hét perccel a harmad vége előtt előbb Nagy Gergő, majd Láday Tamás kiállítása után négy a négyben folytatódhatott a játék. Kiegészültek a csapatok, Just pedig egy kapáslövéssel lepte meg Aranyt, maradt azonban az egygólos hazai előny. Három perccel a harmad vége előtt Arany Mátét ütközték le a palánknál, így jöhetett csapatunk első emberelőnye. A fórban előbb Krogh kékvonalas bombája maradt ki, majd Reisz passzolt az üresen álló Shupe-hoz, aki a kapu mögé tolta a korongot, végül pedig egy kapu előtti kavarodásból szerezhettek volna egyenlítést Justék. A harmad Kovács Csaba nagy helyzetével zárult, aki közvetlen közelről próbálkozhatott.

Visszavettek a tempóból a második harmadra a csapatok, az első öt percben a mezőnyjátéké volt a főszerep. A helyzetek sorát csapatunk nyitotta meg, Reisz hozta helyzetbe Justot, légiósunk nem tudta átvenni a kapu előtt a korongot, majd egy kapu előtti kavarodásból a túloldalon alakult ki helyzet, a hatodik percben pedig Roczanov lőtt óriási kapuvasat. Többet birtokolta a korongot a harmad első felében a hazai csapat, a nyolcadik percben pedig Roczanov oldalról érkező, szerencsésen megpattanó lövésével már két góllal vezetett a MAC (2-0). A gól után is folytatódott a hazai fölény, a számos hazai helyzet mellett csapatunknak kevés lehetősége maradt a gólszerzésre. A harmad 14. percében újabb gólt szereztek a hazaiak, a Scoláról kipattanó korongot Vokla vágta a kapuba (3-0), sőt, egy perccel később Kovács Csaba értékesítette Nagy Gergő passzát (4-0). A gól után másodízben támadhatott fórban a budapesti csapat, egy páros kiállítás után Szabó Bence kapott kétperces büntetést, így négy a három ellen folyt a játék. Megrázták magukat a titánok, a harmad utolsó három percében több veszélyes lövést is láthatott a mintegy 500 néző Arany kapuja előtt, az utolsó fél percben pedig Escobedo kiállítása után előnyben is próbálkozhattak.

Hiába kezdte előnyben a záró játékrészt csapatunk, nem sikerült szépíteni. A harmad első öt perce eseménytelenül telt, a MAC kezdeményező kedve alább hagyott és a titánok sem tudtak veszélyeztetni sem öt az öt, sem pedig egy páros kiállítás után négy a négy ellen.  A MAC a biztos vezetés tudatában támadhatott, ám már nem ostromolták olyan intenzíven Scola kapuját Jubinville-ék, a harmad közepéig elvétve akadt helyzet hazai oldalon is.  Az 53. percben az élesebb hazaiak újabb gólt szereztek, Escobedo ütötte kapura a korongot, ami kijött Scola mamutjáról, a kapu előtt szabadon maradt korongot pedig Nagy Krisztián tolta a hálóba (5-0). Újra felpörgött a budapesti együttes, négy perccel a lefújás előtt Láday kiállítása után már hat gól volt a különbség, Roczanov szerezte meg második gólját a mérkőzésen (6-0). Leperegtek a másodpercek, Just még megszerezhette volna csapatunk becsületgólját, de a kapuvasról kifele pattant a korong, így Arany Gergely shutouttal zárhatott.