Fontos három pont a tét Dornbirnban

  • 2017.01.11. 15:49
  • Fehérvárav19

A Fehérvár AV19 utolsó túrájára indult az alapszakaszban, a fiúk már kedden elutaztak a liga legtávolabb fekvő ellenfelének otthonába.

Sok idő telt el a Fehérvár AV19 első Dornbirn elleni találkozója óta, melyet hazai jégen 5-1-re nyert csapatunk. Azóta idegenben büntetőkkel nyertek Sofronék, míg a Dornbirn rendes játékidőben vitte el a pontokat a Raktár utcából.

A hazaiak számára kitűnően indult az új év, az első négy találkozón 10 pontot gyűjtöttek, ebből a legutóbb három mérkőzésen rendes játékidőben győztek, legutóbb a Znojmo ellen. „Változtattunk a játékrendszerünkön, most jobban állunk a védekezést illetően és veszélyesebb helyzeteket tudunk kialakítani. Jó a hangulat az öltözőben is. Sok minden fejben dől el, és most több önbizalmunk is van. Kemény mérkőzésre számítok a Fehérvár ellen, de meg akarjuk mutatni, hogy mire vagyunk képesek. A középszakaszban még kétszer fogunk egymás ellen játszani” – mondta a mérkőzés előtt Kevin Macierzynski.

Nem kevésbé fontos csapatunk számára a mai találkozó, hiszen a maximális hat bónuszpontot jelentő hetedik hely csupán három pontra van. Benoit Laporte nem csak a mérkőzésről és az ellenfélről, hanem a hátralévő mérkőzések céljáról is beszélt: “Természetesen csalódottak vagyunk, mert sok pontot elvesztettünk nyerhető mérkőzéseken és október-novemberben is volt egy vereségsorozatunk. Azóta azonban jól játszunk, a célunk a hátralévő mérkőzéseken az, hogy a hetedik helyen végezzünk. A Dornbirn két idegenbeli mérkőzést is megnyert, biztosan készülnek belőlünk. Kemény hétvége előtt állunk. Az elmúlt három mérkőzésen összesen egy gólt lőttünk előnyből, így változtattunk az előnyös sorokon, mert erre mindenképpen szükség van ahhoz, hogy nyerjünk. A legutóbbi mérkőzésen is megnehezítették a dolgunkat Dornbirnban, hiszen nagyon gyors játékot játszanak és kemények is. Még egyszer el kell látogatunk oda a középszakaszban, meg akarjuk mutatni, hogy nem adjuk könnyen magunkat.”

A csapat nyolc hátvéddel, teljes négy sorral utazott el Dornbirnba, hiszen Szabó Dániel visszatért a védelembe, valamint Erdély Csanád is játékra jelentkezett. A mérkőzés 19:15-kor kezdődik Dornbirnban.