Edzői értékelés az EC KAC elleni mérkőzésről

  • 2016.08.26. 10:00
  • Fehérvárav19
EBEL-csapatunk másodedzője értékelte a csütörtöki, Klagenfurt elleni felkészülési mérkőzést.

Mestermérleg, Énekes Lajos: A Villach elleni találkozóval ellentétben a mai mérkőzést jól kezdtük, parádés első harmadot produkáltunk. Kétgólos vezetést szereztünk, jól ment a játék. A második harmadra egy kicsit leültünk, néhányan úgy gondolták, hogy könnyebb lesz ez a mérkőzés, mint amire készültünk. Játszottuk a játékot, de keveset mutattunk. Emellett az ellenfél is tudott újítani, de nagy baj még nem volt. A harmadik játékrészben újból be tudtunk találni, biztató állással vártuk a végjátékot. Az utolsó percek miatt sem lehet egy rossza szavam sem a játékosokra. Amit tanulhatunk ebből a végjátékból, hogy mindent körülményt figyelembe véve kell tudnunk meccset nyerni ebben a ligában. Ez korábban sem volt másként, és nem is kell másra számítani ez elkövetkező időszakban sem. Tisztában kell lennünk vele, hogy ha mi esélyt adunk a kiállításra és ez be is következik, akkor elveszíthetünk már megnyertnek hitt mérkőzést is.

A játékszisztéma kialakításában nem tudtunk előre lépni az elmúlt két mérkőzésen, hiszen majd hétfőn érkezik Benoit Laporte, akinek az elképzelései szerint játszania kell majd a csapatnak. Ezzel együtt a várható sorok kezdenek kialakulni, kezdenek összeszokni a játékosok. Teljesen új a csapat, sok olyan pár van, amelyiknek össze kell szoknia és úgy gondolom, hogy ezen a túrán ebben sokat léptünk előre.