Csapatunk fontos láncszemei: a fiatalok

  • 2015.10.05. 17:30
  • Kocsis Julianna

Cikksorozatunk középpontjában az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia azon fiatal játékosai állnak, akik az elmúlt években már szerepet kaptak az EBEL-keretben, illetve az idei szezonban mutatkoztak be a felnőttek között.

Az első részben Sárpátki Tamás és Vincze Péter mellett Rob Pallin beszél arról, milyen pluszt jelentenek a fiatalok a keretben, valamint, hogy milyen út vezet az Akadémiáról az EBEL-csapatba.

Sárpátki Tamás 2011 óta játszik Székesfehérváron, az EBYSL-ben töltött 120 mérkőzése alatt szerzett 176 pontjával a liga eddigi történetének kilencedik legeredményesebb játékosa. A Csíkszeredában született játékos a 2013/2014-es szezonban mutatkozott be a felnőttek között. „2011-ben, amikor Székesfehérvárra jöttem, tátott szájjal néztem az EBEL-csapat mérkőzéseit és már azt is élveztem, hogy nézhetem őket játszani. Akkor elképzeltem, hogy nagyon jó lenne egyszer ebben a csapatban játszani és hazai  pályán gólt lőni, de ez akkor még csak távoli álomnak tűnt” – mondta a mindössze 20 éves Sárpátki, akinek hazai góljára valószínűleg már nem kell sokat várni. „A következő évben aztán felhívtak EBEL-edzésre és ugyan abban az évben nem jutottam szerephez mérkőzésen, de már tudtam, hogy nem elérhetetlen cél a csapatban szerepelni. Akkor elhatároztam, hogy az lesz a célom, hogy az EBEL-ben játsszak és keményen dolgoztam a célomért. Végül egy kis szerencsének is köszönhetően bekerültem és az álomból mára valóság lett.”

EBEL szezon statisztika (Sárpátki Tamás)

Rob Pallin többször hangoztatta, hogy az előző szezonban és idén sem léteznek számára fiatal vagy idős, légiós vagy magyar játékosok, mindenkinek egyformán kell teljesítenie. Most mégis arra kértük, mondja el, hogy az idén jelentősen megfiatalított csapatban milyen szerepük van az Akadémiáról kikerülő játékosoknak: „Nagyon fontos, hogy fiatal játékosok is legyenek a keretben, hiszen rengeteg plusz energiát hoznak a játékunkba. A fiatal játékosok esetében általánosságban mondhatjuk, hogy minden cserében bizonyítani akarnak, és a csapatunkban szereplők is így tesznek. Tudni kell róluk, hogy ők az átlagnál is fiatalabbak, hiszen Szabó Krisztián és Szaller Márk 1996-ban születettek (az EBEL-ben összesen 16 húsz évnél fiatalabb játékos szerepel, közülük 12-en mutatkoztak már be mérkőzésen – a szerk.). Nagyon elégedett vagyok a fiatalok játékával, az elmúlt mérkőzéseken többen is bizonyították, hogy hasznos tagjai csapatunknak. Mindegyikőjük jól formálható és ég bennük a tanulási vágy. A csapatban számos jó vezetői képességgel rendelkező játékos van, akiktől a fiatalok tanulhatnak, így például Andrew Sarauer, Frank Banham és Aaron Brocklehurst is sokat foglalkozik a fiatal játékosainkkal.”

Vezetőedzőnk filozófiáját Sárpátki Tamás is megerősítette: „Rob valóban többször hangoztatta azt, hogy számára mindenki egyenrangú és azt érezzük, tényleg nem kivételezik senkivel, mindenki egyenlőnek tekint. Akár fiatal, akár idős játékos hibázik, ugyanúgy számon kérik, és ha jó dolgokat látnak tőlünk, ugyanúgy dicséretet kapunk.”

Vincze Péter ugyancsak a 2013/2014-es szezonban mutatkozott be az első csapatban, az elmúlt szezonokban 46 mérkőzésen lépett jégre és tagja volt az áprilisban feljutást kiharcoló válogatottnak is. A szintén 20 éves támadó az öltözőn belüli hangulatról osztotta meg gondolatait: „Ugyan rutinosnak  még nem nevezném magam, de valóban, már 2 éve is lehetőséget kaptam a felnőtt csapatban, akkor még kevesebb játékidővel, de akkor találkoztam először a felnőtt légkörrel. Az öltözői hangulatra nem lehet panasz, rendesek az "idősek" velünk, fiatalokkal. Természetesen azért vannak a fiataloknak apróbb feladataik, mint például a korongok bevitele az edzés végén. Néha emlegetik is, hogy amikor ők voltak fiatalok, másképp mentek a dolgok, gondolnak itt a sokkal nagyobb szigorra az idősek részéről, ebből szerencsére mi már semmit sem érzünk. Ez nagyon jó dolog, mert így nem lesz "szakadék" a generációk közt, ami a csapategységet segíti.”

 

Vincze, aki a szezon kezdete óta minden mérkőzésen a keret tagja volt, előbb Chris Francisszel és Brendan Connollyvel, majd Ladislav Sikorcinnal, Kóger Dániellel és Benk Andrással szerepelt egy sorban. A székesfehérvári nevelésű csatár 8 mérkőzésen 2 asszisztot jegyez a neve mellett. A két légióssal való játékról így vélekedik: „Több sérülés is hátráltat minket, így Francissel és Connollyvel vagyok egy sorban szezon eleje óta. Róluk tudni kell, hogy csapattársak voltak, így érzik egymást a jégen, emellett egyénileg is képzettek, gyorsak, veszélyesek a kapura. Nagyon örülök, hogy ebben a sorban játszom, rendesek, segítőkészek, vannak külön "figuráink" bulik után amiket próbálunk megvalósítani.”

Csapatunk 95-ös számú játékosa pályafutása során az EBEL mérkőzések mellett 90 EBYSL (osztrák junior) mérkőzésen 122 pontot szerzett, és az EBEL által szervezett, a hónap legjobb fiatal játékosainak kiírt szavazáson is a legjobbak közé került szeptemberben.

EBEL szezon statisztika (Vincze Péter)

Akadémiánk fő célkitűzései között szerepel többek között az is, hogy a saját nevelésű játékosaink a felnőtt keretben szerepeljenek. De mire is van szükség ehhez? „Végig kell járni a lépcsőfokokat és türelmesnek kell lenni” – mondja Vincze. „Mindenkinek ott kell teljesítenie, ahol lehetőséget kap, és ha a korosztályodból a legjobbak egy magasabb korosztályban kapnak szerepet, még többet kell edzeni ahhoz, hogy felzárkózz melléjük. Emellett minden edzésre úgy kell menni, hogy törekedni kell rá, hogy jobb legyél, ha pedig az EBEL-ben kapsz szerepet, annak nem szabad elkényelmesedni, hanem még keményebben kell edzeni, máskülönben könnyen kikerülhetsz.”

Sorozatunk következő részében Szabó Krisztián és Szaller Márk, az EBEL-ben idén debütáló két fiatal játékos mondja el tapasztalatait a szezonról, emellett Rob Pallin is a jövőbe tekint és megtudhatják, hogy működik együtt a MOL Liga és EBEL csapatunk edzői stábja.