Benoit Laporte: "Ez lendületet és önbizalmat ad a srácoknak"

  • 2016.09.18. 21:50
  • Fehérvárav19
A 2-1-re megnyert, Olimpija Ljubljana elleni találkozó után a két vezetőedzőt és a csapat első gólszerzőjét, Adam Courchaine-t kérdeztük arról, hogy látták a mérkőzést.

Mestermérleg, Benoit Laporte: Úgy gondolom, mindig jó érzés megnyerni az első hazai mérkőzést a szezonban, mivel ez lendületet és önbizalmat ad a srácoknak. Jövő héten egy egész hetünk lesz csiszolni a játékrendszerünkön. Ma nagyon jól védett a kapusunk, az egész csapat nyerni akart és a padon is mindenki pozitív volt  az egész mérkőzés alatt. Örülök, hogy azok a vezéregyéniségeink, akik a csapatnak is vezérei lehetnek, nagyon jól játszottak ma. Ma este fegyelmezetebbek voltunk a védekező harmadban és ezzel már mérkőzéseket legyen nyerni. Emellett sok gólszerzési lehetőségünk volt, ami szintén pozitív.

Adam Courchaine, Fehérvár AV19: Pontosan annyit adtunk ki magunkból, ami a győzelemhez kellett. Úgy látom, kis lépésekkel ugyan, de a jó irányba haladunk és lehet, hogy kis időbe telik majd, hogy elérjük azt a formát, amit ideálisnak érzünk, de bizakodó vagyok. Kemény mérkőzésre számítottam, mindkét csapat  egyformán akarta a győzelmet. A mai győzelem kulcsa az volt, hogy csapatként játszottunk és sok helyzetünk volt, Hetényi Zoltán pedig nagyon jó formában védett ma és megadta nekünk az esélyt a győzelemre.

Mestermérleg, Bojan Zajc: Általában, ha vereséggel zárjuk a mérkőzést, nem vagyunk elégedettek, mert nem szerzünk pontot. A mai mérkőzés után azonban elégedett vagyok a játékunkkal, fegyelmezettek voltunk, sok helyzetünk is volt, sajnos az apró részletek miatt ma nem mi hagytuk el győztesen a jeget.