Az utolsó ljubljanai túra következik

  • 2017.02.17. 17:14
  • Fehérvárav19

A Fehérvár AV19 idén utoljára utazik Szlovéniába. Újoncot avat a csapat a Sárkányok otthonában.

Kiss Patrik, az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia támadója, aki ugyan a szezonban nagy részben a Fehérvári Titánok csapatát erősítette, 1998-as lévén még mindig a junior korosztály tagja. A MOL Ligában 29 mérkőzésen 9 pontot szerző Kiss ma debütál az osztrák ligában.

Az eddigi öt egymás elleni találkozón háromszor gyűlt meg a baja együttesünknek a liga utolsó helyezettjével, a Ljubljana ugyanis ennyi alkalommal győzte le csapatunkat. A nemzetközi szünet után mindkét csapat vereséggel kezdett, Bojan Zajc fiatal együttese ellen csapatunk legutóbbi ljubljanai mérkőzését megnyerte. “Már csak matematikai esélyünk van a playoffra. Ljubljanában a becsületünkért fogunk küzdeni. Emellett szurkolóinknak is szeretnénk örömet okozni” – mondta Benoit Laporte a mérkőzés előtt.