Az év utolsó mérkőzése következik

  • 2017.12.30. 08:00
  • Fehérvárav19

December 30-án hazai pályán búcsúztatja a 2017-es évet a Fehérvár AV19. A 17:45-kor kezdődő Orli Znojmo elleni találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Decemberben hazai jégen mindössze a Bolzano ellen nem szerzett pontot csapatunk a ligában, a Znojmo mérlege pedig egy győzelem idegenben az elmúlt öt fordulóban – ez alapján biztos székesfehérvári győzelmet is várhatnánk. Számos sérülttel kell ugyanakkor számolnia Järvenpää mesternek, hiszen, bár Ales Music visszatért a Bécs elleni mérkőzésen, Brett Palin, Jeff LoVecchio, valamint Szabó Krisztián játéka továbbra is kérdéses. A két alakulat idei két találkozóján ugyanakkor minden alkalommal a vendégek szereztek több pontot, előbb a Znojmo győzött a koronázóvárosban, majd együttesünk hosszabbításban győzte le a Sasokat hazai pályán. Ha az örökmérlegre tekintünk tizenhat alkalommal találkozott egymással a két gárda az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban, ebből nyolc alkalommal rendes játékidőben tartotta itthon a pontokat a Fehérvár AV19, a ráadásban véget érő összecsapásokon pedig mindannyiszor a csehek szerezték meg a győzelmet, négy alkalommal, valamint ugyancsak négyszer három egységgel gazdagodott a Znojmo. 

Az évet egy oda- és visszavágóval együtt búcsúztatja és kezdi a két alakulat, amely a rájátszásba kerülésért küzd. A biztos playoffot érő hatodik helytől csapatunk hat, míg a vendégek nyolc ponttal vannak lemaradva, ugyanakkor a legutóbbi öt fordulóban Hannu Järvenpää együttese kétszer annyi pontot szerzett, mint Colton Yellow Hornék. A kétpontos különbség azt is jelenti tehát, hogy egy esetleges fehérvári győzelemmel leszakíthatja üldözőit a magyar EBEL-alakulat, ugyanakkor egy vendéggyőzelem esetén helyet is cserélhet a két gárda a tabellán. Mindkét csapat vereséggel zárta ugyanakkor az előző játéknapot, a Znojmo a Linz ellen szenvedett vereséget, hárommeccsesre nyújtva ezzel a negatív szériát, míg Kógerék két győzelem után a listavezető otthonában maradtak alul. Tomas Jakes, a csehek másodedzője úgy látja, van még min dolgozni az utolsó kör előtt: „Jelenleg a lőtt gólok számával van a legnagyobb problémánk. A játékosoknak hinniük kell magukban és tovább kell küzdenünk.”

Hannu Järvenpää úgy véli, a csehek gyengébb szériájának nincs jelentősége a szombati összecsapásra nézve. A vezetőedző a fehérvári szurkolókat is méltatta az alábbi videóban: