A X. Ifj. Ocskay Gábor Emléktorna egyéni díjazottjai

  • 2018.09.06. 18:00
  • Fehérvárav19
Az Ifj. Ocskay Gábor Emléktornán, a hagyományokhoz híven idén is sor került a legjobb egyéni teljesítmények díjazására. Csapatunk három játékosa is megérdemelten vehette át a díjat. Gratulálunk!

A díjat négy kategóriában ítélte oda a szakmai zsűri. Megválasztották a legjobb hátvédet, mely címet idén a Medvescak Zagreb védője, Kyle Hardy érdemelt ki.

A legjobb fiatal játékosnak járó díjat csapatunk hátvédje, Stpsicz Bence vehette át. A 21 éves válogatott védő a következőket nyilatkozta az elismerés átvétele után: „Egy kiváló felkészülési tornán vagyunk túl. Úgy érzem, hogy a csapat jól tudott együtt játszani. Azok a taktikai elemek, amiket eddig gyakoroltunk, jól működnek, és természetesen az mindig jót jelent, ha győzelmekkel tudjuk kezdeni az évet. Mindenképpen motivációt jelent számomra, hogy én lettem a torna legjobb fiatal játékosa, és boldog voltam, hogy ilyen kiváló közönség előtt jól tudtunk teljesíteni csapatként is. Ezt a szezon eleji formát kell tovább vinni és nekem is még többet hozzátenni a játékhoz a szezon során.”


A legjobb csatárnak járó díjat csapatunk játékosa, Hári János vehette át. A válogatott támadó a következőket mondta el a díjátadó után: "Jó érzés, hogy mindkét meccsen nyerni tudtunk itthon, a szurkolóink előtt. Nagyon örülök a díjnak. Megtiszteltetés számomra, hogy az Ifj. Ocskay Gábor Emléktorna legjobb csatárának járó elismerést én kaptam, hiszen gyermekkorom óta Kiscsicsó az egyik példaképem." 

Mac Carruth, csapatunk amerikai kapusa érdemelte ki a legjobb hálóőrnek járó elismerést. Játékosunk így nyilatkozott a díj átvétele után: "Mivel tavaly nem a szezon elején érkeztem, így ez volt az első emléktorna, amin részt vettem. Nagyon izgalmas volt. Büszke vagyok rá, hogy csapatként játszottunk és kiálltunk egymás mellett, amikor arra volt szükség. Sok fiatal lépett jégre és nagyon jól játszottak. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy én érdemeltem ki a legjobb kapusnak járó díjat egy olyan tornán, ahol jó csapatok és jó kapusok szerepelnek, de még nagyobb eredménynek tartom, hogy megnyertük az Ifj. Ocskay Gábor Emléktornát, hiszen az volt a célunk a hétvégén, hogy őt büszkévé tegyük és remélem, ez sikerült is."