A rájátszás lehet a tét

  • 2017.01.06. 12:00
  • Fehérvárav19
Ebben a szezonban másodszor utaznak a Titánok a Ferencváros otthonába. A két csapat eddig háromszor találkozott egymással a MOL Ligában, és minden alkalommal ráadás döntött, kivétel nélkül a fehérváriak javára.

A Fehérvári Titánok a Pesterzsébeti Jégcsarnokba látogatnak péntek este. A szezonban eddig háromszor mérte össze erejét a két gárda, csapatunk hazai jégen először hosszabbításban, majd a következő találkozásnál büntetőlövésekkel győzte le riválisát. Legutóbb egy hónapja csapott össze egymással a két alakulat Budapesten, akkor szintén büntetőkre került sor, melynek végén újra a fehérváriak örülhettek a győzelemnek.

Igazi parázs mérkőzésre számíthatunk tehát, hiszen amellett, hogy ilyen szoros egymás elleni mérkőzéseket tudhat maga mögött a két csapat, a tabellán is egymást követik, azonos pontszámmal. Mienk a nyolcadik, míg a Ferencváros a kilencedik helyről várhatja a találkozót, így a rájátszásért folytatott harcban kiemelten fontos a mai találkozó.

A Titánoknak azonban nem megy jól mostanában, legutóbbi három mérkőzésüket a Debrecen, a Brassó és a Dunaújváros ellen vereséggel zárták. Viszont a fővárosiak sem tudhatnak maguk mögött sokkal jobb eredményeket, alulmaradtak a Miskolc ellen, a Csíkszeredán ugyan felül tudtak kerekedni, de az Újpest kifogott rajtuk egy őrült derbin. A zöld-fehérektől hiányzik majd Peter Sevela sérülés miatt, míg Kóger Istvánnak az EBEL-együttes sűrű hétvégéje miatt fájhat a feje.
„Nagyon fontos mérkőzés lesz a mai, le kell győznünk a Ferencvárost, hogy esélyünk legyen a rájátszást érő nyolcadik helyre. Mivel az EBEL-csapatunk is játszani fog pénteken, így nem számíthatunk nagy erősítésre onnan, de mindent meg fogunk tenni a győzelemért” - mondta Kóger István.

A találkozó 19 órakor kezdődik.