A MAC Budapest érkezik

  • 2017.01.08. 14:55
  • Fehérvárav19

Meglepné a tabella harmadik helyén álló MAC Budapestet Kóger István csapata.

Mondhatni, a Ferencváros legyőzése komoly fegyverténynek számított Kóger István csapatának a rájátszásba jutás szempontjából, de nem kisebb a tét ma sem. Míg a fiatal gárdának a mögötte álló Galac és FTC leszakítása, a MAC Budapestnek az előtte egy ponttal álló Újpest és DVTK megelőzése és a tabellaelsőség a cél a vasárnapi mérkőzésen.

Az említett pesterzsébeti találkozót három vereség előzte meg hazai oldalon, a vendégek pedig éppen fordítva teljesítettek, a Debrecen elleni vereség előtt három győzelmet arattak Majoross Gergely tanítványai. A két csapat eddig kétszer találkozott egymással, az első találkozón hatgólos budapesti siker született, míg a második találkozón 4-2-re nyertek Pozsgaiék.

„Nagyon fontos rangadót nyertünk a Ferencváros ellen. Ezzel a győzelemmel nagy lépés tettünk a rájátszás felé. Természetesen tudjuk, hogy sok mérkőzés van még hátra, de ezen mérkőzések alkalmával is igyekszünk az erősebb csapatok ellen pontokat gyűjteni, főleg hazai környezetben. A MAC ellen még nem sikerült pontot szereznünk, ez szinte minden csapat ellen összejött már a szezonban. Az első mérkőzésen sima vereséget szenvedtünk ellenük, míg a másodikon jobb játékkal, szorosabb mérkőzést sikerült játszani. Akkor az emberhátrányos szituációk döntöttek az ő javukra, most erre komolyan készülünk. Mivel az EBEL-csapat nem játszik, számítunk pár játékosra onnan. A mai mérkőzés azért is fontos számunkra, mivel a rájátszásban választásos alapon történik a párosítás. Szeretnénk jó játékkal erőt demonstrálni, hogy a tabella elején lévő csapatok ne feltétlenül minket akarjanak majd választani” – mondta Kóger István, a csapat vezetőedzője a találkozó előtt.

A mérkőzés 17:30-kor kezdődik és IDE KATTINTVA élőben nézhető.