A Klagenfurt érkezik

  • 2017.11.21. 12:42
  • Fehérvárav19

Kedd este a Fehérvár AV19 a KAC együttesét fogadja a Raktár utcában. A mérkőzés 18:45-kor kezdődik és online élőben nézhető.

Az utolsó öt forduló két legjobb együttese találkozik az első teljes keddi fordulóban az Erste Bank Eishockey Ligában. Csapatunk ötmérkőzéses győzelmi szériában van, míg a vendégek az elmúlt öt körben négyszer hagyták el győztesen a jeget. Az idei szezonban a hazaiak, 42, míg a vendégek 50 alkalommal találtak be a kapuba. A védelem azonban jól működik Fehérváron, hiszen a már említett sorozatban mindössze ötször kellett maga mögé nyúlnia Mac Carruthnak, aki két shutoutjával a liga második legjobb hálóőre a bécsi JP Lamoreux mögött.

A nemzetközi szünet óta mindkét gárda veretlen, az egyik széria tehát biztosan megszakad a 18:45-kor kezdődő találkozón. „A nemzetközi szünet nem törte meg a ritmusunkat, ami az eredményességet illeti. Minden játékelemben folyamatosan fejlődünk és ezt a következő idegenbeli találkozókon is szeretnénk folytatni. Székesfehérváron korábban sokszor nehéz dolgunk volt, talán nem is emlékszem olyan mérkőzésre, ami nem a hajrában dőlt volna el. Koncentráltan kell játszanunk és egyszerű hokit kell mutatnunk, ha mindhárom pontot meg szeretnénk szerezni” – mondta a mérkőzés előtt Stefan Geier, a KAC támadója.

A mérkőzés élőben nézhető a szekesfehervar.hu/elo oldalon.

Benoit Laporte elmondta, hogy mik lehetnek az elmúlt mérkőzéseken mutatott jó forma okai.