A DHK és a MAC az ellenfél

  • 2018.09.12. 15:48
  • Fehérvárav19
Csütörtökön a Debrecent látják vendégül juniorjaink, majd vasárnap a MAC Újbuda otthonába látogatnak. A mérkőzések előtt Andrej Brodnik és Halasi Márk mondta el meglátásait.

Fontos két meccs vár a juniorokra, hiszen a Debrecen és a MAC elleni találkozók mind a magyar, mind az oszták bajnokságban számítanak, így összesen 12 pontot gyűjthet be Andrej Brodnik legénysége. A vezetőedző így vélekedett az összecsapások előtt: „Már megnéztem videón a Debrecen és a MAC előző mérkőzéseit. A Debrecenen látszik, hogy sokat fejlődtek tavaly óta, és eddig ők is jó eredményeket értek el. Van két kiváló kapusuk, valamint a védelmük is igen erős, így nem biztos, hogy támadószellemben fognak játszani, de egy igen erős meccsnek ígérkezik. A MAC elleni összecsapások természetesen mindig igazi rangadók. Mindannyian tudjuk, hogy mit jelent a csapatnak egy MAC Újbuda elleni győzelem, így a legfontosabb az, hogy a legjobb formánkkal álljunk ki ezen a héten is. Hosszú szezon áll előttünk, de minden pont számít, így keményen kell dolgoznunk azért, hogy sikeresek tudjunk lenni" - mondta a mester.

Érezhető, hogy a csapat egyre inkább összeérik, és napról napra jobbak leszünk" - válaszolta a vezetőedző, amikor a csapat eddigi telejsítményéről kérdeztük. Láthatóan problémánk van akkor, ha nem mi lőjük az első gólt, így azon még mindenképpen dolgoznunk kell, hogy hogyan reagáljunk az ilyen szituációkra. Jelenleg azon dolgozunk, hogy a mentális dolgok is a helyükön legyenek. Jó csapatom van, és látom, ahogy a játékosok támogatják egymást és remélhetőleg a következő mérkőzéseken meg tudjuk mutatni azt az erőt, ami ebben a gárdában van” - fejezte be Andrej Brodnik.

Az e heti összecsapások előtt a csapat hátvéde, Halasi Márk is elmondta meglátásait: Mindkét meccset nagyon várja a csapat, de először a csütörtöki, Debrecen meccsre kell koncentrálnunk. Mindkét találkozó nagyon fontos lesz, mivel ezek az EBYSL-be és magyar bajnokságba is beleszámítanak, ráadásul a MAC-cal először fogunk találkozni a tavalyi döntő után, és velük mindig nagy presztízs csatát vívunk. A csapat folyamatosan fejlődik, és kezd összeszokni. Természetesen, két győzelmet várok, és remélem, hogy mind a 12 megszerezhető pontot begyűjtve zárjuk ezt a hetet.”